Ha túl sok dobogós helyezés ugyan nem is várható úszóválogatottunktól a budapesti rövid pályás vb-n, azért Verrasztó Zoltán egy első helyezést csaknem biztosra tippel, mégpedig Kós Hubertét 200 háton.
Az 1980-as moszkvai nyári olimpián a jelenlegi úszószövetségi elnökkel, Wladár Sándorral 200 háton öldöklő harcot vívó – és a magyar házi rangadón végül ezüstérmes - Verrasztó Zoltán igazi hozzáértő a hátúszásban.
- Moszkva gyakran eszembe jut – nyilatkozta a Duna Arénában, december 10-én kezdődő rövid pályás úszó vb kapcsán a 68 esztendős Verrasztó, aki pályafutása során élen végzett világ- és Európa-bajnokságon is. – Dobogós helyezésért utaztam a szovjet fővárosba, és ezt sikerült megvalósítanom, hiszen az említett ezüst- mellett a 400 vegyesről bronzérmet hoztam haza. A mostani budapesti vb kapcsán jónak látom a 200 háton versengő Kós Hubert esélyeit. Nyáron Párizsban, az olimpián mindenki tapasztalhatta, micsoda küzdőképesség jellemzi.
Tény, a görög Aposztolosz Hrisztu tűnt aranyérmesnek, amikor Hubert az utolsó 15 méteren intenzív karcsapásaival előbb beérte, majd meg is előzte, és olimpiát nyert. Ez az akaraterő azóta is jellemzi Kóst - emelte ki Verrasztó, aki kifejezetten előnyösnek nevezte, hogy az Egyesült Államokban készülő sportember yardos medencében edz, és verseng.
- Kós vízfekvése kiváló, és amint hallom, a fordulóin is sokat csiszolt. Mindezek a szememben éremesélyessé teszik, sőt megkockáztatom: ha nem lesz zavaró körülmény, nyakába kerül az aranyérem - vélte Verrasztó.