Amit kevesen hittek volna, folytatja a válogatottban a Ferencváros kézilabdázója. Lékai Máté az olimpia után a világbajnokságra utazik, s szakad el hetekre a családjától.
Mégsem búcsúzott el az olimpia után a válogatottól Lékai Máté kézilabdázó. A Ferencváros játékosa 36 évesen is ott van a világbajnokságra készülő keretben. Ez azt jelenti, hogy év elejétől együtt készül a gárda, vagyis a legjobbjaink elszakadnak családjuktól. Így tett Lékai is, aki ezekre a hetekre egyedül hagyta feleségét, Lékai-Kiss Ramónát és fiukat, Noét. Pedig éppen miattuk mondta azt, könnyen lehet, hogy az olimpia után búcsút int a nemzeti együttesnek.
Lékai izgalmas éven van túl a válogatottal. A januári Európa-bajnokságon történelmi ötödik helyet szerzett a gárda, amely aztán a hazai selejtezőn kijutott a párizsi olimpiára. Ott a csoportból esett ki Chema Rodriguez együttese. Lékai már akkor pedzegette, nem tudja, meddig tart a válogatottsága, bármennyire is imádja a gárdát.
- Egy-egy vereség után többször is eszembe jutott, hogy nem csak azért vagyok szomorú, mert kikaptunk. Azért is, mert talán az volt az utolsó mérkőzésem a válogatottban. Nekem tényleg szívügyem a válogatott.
Azért vagyok itt 35 évesen, és azért keltem útra a fiatalokkal tavaly Litvániába, az Eb-selejtezőre, és nem a családommal töltöttem az időmet, mert én mindig jövök, ha hívnak
- mondta tavaly az Eb előtt az irányító.
Az olimpia után nem beszélt jövőbeli terveiről, karácsony előtt azonban kijelentette: az idei ünnepek is a felkészülésről szóltak részben.
A férfi kézilabda már csak ilyen, mindig januárban van a világverseny, az elmúlt tizenöt-tizenhat évem erről szólt. Az idén kicsit más lesz, mert a két ünnep között nem lesz összetartás
- nyilatkozta akkor a Fradi honlapjának a játékos.
Lékai azért is hoz komoly áldozatot, mert így idén sem tud ott lenni kisfia születésnapján, fiuk januárban lesz hat éves.
A magyar válogatott csoportmérkőzései a vb-n:
Január 15., szerda, Magyarország–Észak-Macedónia 20.30
Január 17., péntek, Guinea–Magyarország 20.30
Január 19., vasárnap Magyarország–Hollandia 20.30