Ez még a feneketlen olajkútból költekező szaúdiaknak is sok volt. Neymar meccsenként több mint 5 milliárdot kaszált Rijádban.
A labdarúgás történetének legnagyobb ráfizetése volt Neymar az Al-Hilalnak, amely másfél év után a minap bontott szerződést a brazil klasszissal. Korábban egyetlen focista sem szakított még ennyit meccsenként – derül ki a Transfermarkt vonatkozó toplistájából.
A sorozatos sérülései miatt csődöt mondott Neymart 2023 nyarán évi 60 millió eurónyi (24,4 milliárd forint) fizetésért szerződtette a szaúd-arábiai klub a francia Paris Saint-Germaintől. Akkor is izomsérüléssel bajlódott, majd – a szeptemberi 26 perces bemutatkozása és négy végigjátszott tétmeccs után – keresztszalag-szakadást szenvedve egy évre kidőlt. Tavaly októberben és novemberben pár percre pályára lépett egyszer-egyszer, majd ínsérüléssel dőlt ki. A rijádi csapat fizetési listáján eltöltött másfél éve alatt így összesen hétszer szerepelt; 428 játékperce alatt 1 gól és 3 gólpassz jött össze neki.
Ez azt jelenti, hogy a 90 millió eurónyi (36,6 milliárd forint) összekeresete alapján a szaúdiaknak 12,8 millió eurójukba (5,2 milliárd forint) került Neymar egy-egy pályára lépése. Ennél még soha, senki nem kaszált többet. Ami a gyepen töltött percdíját illeti, még durvább volt Neymar ára: több mint 85 millió forintnyi summa minden egyes percért.
A Transfermarkt örökranglistája szerint egyébként Neymar mögött az olasz Mattia Caldara a második, a francia Hugo Ekitiké pedig a harmadik a legnagyobb ráfizetésnek bizonyult futballisták sorában. Előbbi meccsenként 12,6 millió eurójába (5,1 milliárd fordint) került az AC Milannak, miután a triplájáért vették meg a Juventustól, majd három pályára lépése és ugyannnyi kölcsönadása után, tavaly már ingyen elengedték a másodosztályú Modenához. A harmadik Ekitiké pedig előbb a Reims kölcsönjátékosaként szerepelt egy évig Neymar csapattársaként a PSG-nél. Akkor 32-szer lépett pályára, de a miután 28,5 millióért megvették, majd már csak 16,5 millió euróért továbbadták az Eintracht Frankfurtnak, párizsiként csak egyszer játszott (akkor is 8 percig...), 12 millió eurós (4,9 milliárd forint) ráfizetésért cserébe.