Győzelemmel kezdte a 2025-ös évet az al-Nasszr. A szaúdi topcsapat a bajnokságban aratott 3-1-es sikert, Cristiano Ronaldo a gólja után azonnal provokálta az ellenfél kapusát.
Az al-Nasszr rossz szájízzel zárta a 2024-es esztendőt, az Ázsiai Bajnokok Ligájában és a bajnokságban is vereséget szenvedett. A szünetet követően az új évet győzelemmel kezdte, hazai pályán az al-Ohdud ellen aratott 3-1-es sikert. A sárga mezeseknél Sadio Mané duplázott, valamint Cristiano Ronaldo talált be. Utóbbi a gólörömével rögtön kisebb botrányt okozott.
A 39 éves legenda még az első félidőben lőtt gólt büntetőből. Az ellenfél kapusa, Paulo Vitor a másik irányba vetődött, így esélye sem volt a hárításra. Ronaldo ezt követően, finoman szólva sem sportszerű módon arrogánsan rámutatott és kinevette a gólöröme elején. A 36 éves kapus ezt nem vette jó néven és a játékvezetőnél reklamált, a portugál világsztár nem kapott sárga lapot a provokációjáért. A The Sun beszámolója szerint nem volt olyan előjel, amire Ronaldo megsértődhetett volna.
Ronaldo januárban további négy bajnokin léphet pályára. Az al-Nasszr 28 pontjával feljött a tabella harmadik helyére, azonban a listavezető al-Ittihadtól úgy van nyolc pont távolságra, hogy egy mérkőzéssel többet játszott riválisánál. Ronaldo 11 bajnoki gólnál tart az idei kiírásban, amivel szorosan üldözi a góllövőlistát 12 találattal vezető Alekszander Mitrovicsot. A februárban 40 éves Ronaldo szerződése az idén nyáron lejár, a folytatás még bizonytalan. Korábban lehetett hallani a Fenerbahce érdeklődéséről, de az Egyesült Államokban is szívesen látnák a világklasszist. Emellett szóba került a visszavonulás, de a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Ronaldo hosszabbítani fog a jelenlegi csapatával.
Ronaldo provokációja 1:52-től indul