Az immáron négyszeres világbajnok Forma–1-es pilóta szerelmével töltötte az ünnepi időszakot. Max Verstappen a hegyek között kapcsolódott ki, ahol lebukott a számára tiltott síeléssel.
Az idei szezonban Max Verstappen megvédte a világbajnoki címét, ezzel már négyszeres bajnoknak mondhatja magát. A holland pilóta úgy uralta a mezőnyt, hogy a nemrég befejeződött szezonban csapata, a Red Bull csupán a harmadik lett konstruktőri mezőnyben. Verstappen az ünnepi időszakot szerelmével, Kelly Piquet-vel, illetve Piquet lányával, Penelopéval töltötte, ahol a versenyző a számára tiltott tevékenységgel bukott le.
Verstappenék a hegyek között pihentek, ám míg a várandós Kelly Piquet nem húzott lécet a lábára, addig Verstappen a nevelt lányával együtt nem mondott nemet a síelésre. A Red Bull holland versenyzője ugyanakkor ezzel szerződést szegett, hiszen a kontraktusában szereplő záradék arra kényszeríti őt, hogy kerülje az egészségére túl kockázatosnak ítélt tevékenységeket – a síelés is ezek közé tartozik.
Öt éve nem síeltem, mert fennáll a veszélye, hogy eltörhet vagy kicsavarodhat valami, aminek súlyos következményei lennének
– mondta tavaly Max Verstappen, amit az Origo szemlézett. A 27 éves pilóta korábban szintén bukott már le a síeléssel, ám akkor megúszta büntetés nélkül a veszélyes hobbiját, vélhetően a Red Bull most sem fog nagy ügyet csinálni belőle.
Az idei első F1-es futamot március 16-án, Ausztráliában rendezik. Verstappen számára izgalmasan indul majd a szezon, nemrég ugyanis új csapattársat kapott. A folyamatosan gyengén teljesítő Sergio Pérezt Liam Lawson váltotta a Red Bullnál.