Tiltott csók

Váratlan fordulat a csókbotrányban, kitálalt a vádlott elnök

SK

Létrehozva: 2025.02.12. 15:20

A leváltott focivezető elmondta, engedélyt kapott a focistanőtől a csókra.

Furcsa fordulattal folytatódik a spanyol futball elmúlt éveinek egyik legnagyobb port kavaró ügye: Luis Rubiales és a Jenni Hermoso közötti két évvel ezelőtti „csók”. A szexuális zaklatással vádolt korábbi szövetségi elnök megváltoztatta az eddigi álláspontját, és azt mondja, hogy a 2023-as világbajnoki döntő utáni díjátadónál Hermoso engedélyt adott arra, hogy megcsókolja – a játékos azonban határozottan cáfolja ezt - írja az Origo.

Rubiales örömében adta a csókokat Fotó: AFP

Rubiales mellett egy olyan szakértőt is megkértek, hogy elemezze a videofelvételeket, aki tud szájról olvasni, és egyetlen mondattal megerősítette az exelnök vallomását.

„Többször is megnéztem, és biztos vagyok benne, hogy [Rubiales] azt mondta: »adhatok egy csókot?«, ehhez nem fér kétség" – mondta, ugyanakkor Hermoso válasza nem látszik, így azt nem tudta leolvasni.

A bíróságon Rubiales a védekezés egyik fő érveként azt hozta fel, hogy „már sok futballistát megcsókolt” az évek során, és ez szerinte semmilyen szexuális töltettel nem bírt.

A tárgyaláson most először mutatott némi megbánást:

 „Elismerem, hogy hibáztam. Túlzottan érzelmes voltam, és nem a megfelelő módon viselkedtem. Egyébként a női csapatban négy játékosom volt, akik közel álltak hozzám, Jenni volt az egyik.”

Az ügyészség Rubialesre két és fél év börtönbüntetést kér. A tárgyalás február 19-ig tart.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek