EMLÉKEZÉS

„Csak elaludt szép csendben” - Bátyját gyászolja a magyar olimpiai bajnok

(s)

Létrehozva: 2025.02.15. 06:15

Csütörtökre virradó éjszaka 87 éves korában elhunyt Dunai János olimpiai bronzérmes labdarúgó. Testvére, az ötkarikás arany- és ezüstérmes Dunai Antal nagyon sokat köszönhet bátyjának.

Dunai János pályafutását 1954-ben kezdte a Bajai Bácskában, majd posztói kitérővel bő egy évtizedig a Pécsi Dózsában futballozott, ahol 266 NB I-es mérkőzésen klubcsúcsot jelentő hetven gól szerzett. Halála megrázta testvérét, Dunai Antalt.

Dunai Antal
Dunai Antal rengeteget köszönhet a bátyjának Fotó: Dömötör Csaba

János szerda este aludni tért, csütörtökön már nem kelt fel, csak elaludt szép csendben 

– nyilatkozta a Borsnak Antal, aki Baján és Pécsen is együtt futballozott testvérével. Később, ellenfélként is szembe kerültek, amikor Dunai Antal az Újpesti Dózsa játékosa lett. Előfordult, hogy a pécsiek gólját János, az újpestiekét Antal szerezte.

- Bátyámmal gyerekkorunkban Garán a napi feladatok után az utcán, libalegelőn, rongylabdával futballoztunk, szinte éjjel-nappal kinn játszottunk. Lábteniszeztünk, sok trükköt mutatott nekem, szinte mindent tőle tanultam - mesélte Dunai Antal testvéréről, aki 1960-ban bronzérmet nyert a magyar válogatottal a római olimpián. Dunai János öt góllal járult hozzá a medálhoz.

Dunai János a válogatottban is szerepelt

Egy alkalommal a magyar válogatottban is szóhoz jutott. 1960. május 22-én felkészülési mérkőzésen Anglia ellen lépett pályára a Népstadionban, amikor a mieink 2-0-ra nyertek. Dunai János a korszak legnagyobb magyar csatárai, Sándor Károly, Göröcs János, Albert Flórián és Rákosi Gyula mellett balösszekötőként szerepelt. 

- Természetesen ott voltam János első válogatott-meccsén, Bajáról utaztam vonattal Budapestre. A Szabadság-hegyen lakott a csapat egy hotelben, és a mérkőzést megelőző napot velük töltöttem. János mindenkinek bemutatott, találkoztam Grosics Gyuszival, Mátrai Sanyival, Albert Flórival, Rákosi Gyuszival és a többiekkel. Óriási élmény volt - emlékezett Dunai Antal.

Amikor Dunai Antal már edzőként fáradozott, számos remek tanácsot kapott jogi doktor, labdarúgó szakedző bátyjától.

- Rendszeresen meglátogatott, amikor Spanyolországban edzősködtem, mindig felhívta a figyelmemet arra, hogy a technikás, „pengés” fiatalokat részesítsem előnyben. Ezt tettem, és felhasználtam egyéb meglátásait is.

A hetvenes évek elején Dunai Antalt a Barcelona vitte volna, de hivatalosan nem igazolhatott külföldre.

- Mennyire sajnálta, – persze én is - amikor Kubala László megüzente nekem, négyéves szerződéssel vár az FC Barcelona, ám mégsem távoztam, mert disszidálnom kellett volna – főzte hozzá Dunai Antal.

Dunai János visszavonulása után edzőként dolgozott többek közt Sellyén, Keszthelyen, Szigetváron és a PMSC, illetve PMFC csapatánál. Sportvezetőként a nyolcvanas évek közepén a Keszthelyi Haladás ügyvezető elnöke, 1999 és 2009 között pedig a MOB közgyűlésének tagja volt. Dunai Jánost a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek