Távozás

Milák Kristóf elhagyja az országot, emiatt döntött így

LM

Létrehozva: 2025.02.14.

Megkezdi az intenzív felkészülést a nyári, szingapúri úszó-világbajnokságra a kétszeres olimpiai bajnok. Milák Kristóf Tenerifére utazik háromhetes edzőtáborba, ahol Szabó Álmossal dolgozik együtt.

Milák Kristóf ezen a héten adott hosszú interjút a MOL Pályán kívül podcastjében, most pedig úgy tűnik, hogy megkezdte az intenzív felkészülést a nyári, szingapúri úszó-világbajnokságra. A Magyar Nemzet úgy tudja, a kétszeres olimpiai bajnok Tenerifére utazik háromhetes edzőtáborba.

Milák Kristóf
Milák Kristóf Tenerifére utazik edzőtáborba Fotó: Árvai Károly/Nemzeti Sport

Milák új edzője Szabó Álmos lett, aki 2016 óta kiemelten paraúszókkal foglalkozott, s tette ezt igen nagy sikerrel: felesége, Illés Fanni a tokiói paralimpián, Pap Bianka pedig ott és tavaly Párizsban is aranyérmet szerzett, hogy csak a legnagyobb eredményeiket említsük. Szabó Álmos most a két paraúszó klasszis mellett Milák Kristóf felkészülését is irányítja majd a tenerifei edzőtáborban.

Milák Kristóf előnyben lehet tavalyhoz képest

Tavaly Virth Balázzsal is készült a Kanári-szigeteken Milák, de akkor egy hónappal később, március közepén kezdte meg az év első nagy külföldi edzőtáborát. Ennek pedig lehet jelentősége, hiszen az idei év fő versenyét, a szingapúri világbajnokságot ugyanúgy július végén, augusztus elején rendezik, mint tavaly a párizsi olimpia medencés úszóversenyeit. Tehát ha minden jól alakul, Milák felkészülése idén egy hónapos előnyben lehet 2024-hez képest, elemezte a helyzetet a Magyar Nemzet.

Elengedhetetlen a pozitív közös munka, és most Álmossal tapasztalom azt, hogy ez megvan, és ez nagyon erős kettőnk között. Ez az elmúlt fél évben csúcsosodott ki, és lett ennek némi gyümölcse. Álmos mindenkitől különbözik. Ezt igazából a szakmai dolgokra értem elsősorban. Viszont szakmailag nem voltam tudatában annak, hogy Magyarországon van ilyen edző” – nyilatkozta Szabó Álmosról a héten megjelent interjújában Milák Kristóf.

Milák számára az április, országos úszó bajnokság jó visszajelzést adhat arról, hogy hol tart a felkészülésben, az erre való részvételt azonban nem ígérte meg a 24 éves sportoló.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek