Karrier

Milák Kristóf megszólalt, öt kérdés, amire nem kaptunk választ

HWK

Létrehozva: 2025.02.11. 15:25

Mintegy másfél éven át tartó csend után szólalt meg Milák Kristóf. A kétszeres olimpiai bajnok úszó számos dolgot tisztázott a MOL Pályán Kívül podcastnek, de talán a legfontosabb kérdésekre nem kaptunk választ.

Milák Kristóf 38 perces interjúban törte meg a csendet, a MOL Pályán Kívül podcastjében beszélt többek között arról, mit miért tett az elmúlt hónapokban, kivel készült a párizsi játékokra, s 2028-as olimpiával kapcsolatos terveit is szóba ejtette. Viszont néhány olyan kérdést nem érintett, illetve nem adott egyértelmű választ, ami a legjobban foglalkoztatja a közvéleményt. A Bors ezeket szedte össze:

Milák Kristóf
Milák Kristóf másfél év után szólalt meg nyilvánosan Fotó: Árvai Károly/Nemzeti Sport

- Kiktől kért elnézést?

"Nem mehetek el amellett, hogy nem kérek elnézését, hogy az elmúlt időszakban megbántottam olyan embereket, akiket nem szerettem volna. Felismertem ezeket a dolgokat, igyekszem változtatni, a kommunikáción is, ha picit jobban tudom alkalmazni, akkor ez akár még jobban is elsülhetett volna, hibáztam, sajnálom" - mondta a beszélgetés során Milák Kristóf, az viszont nem derült ki, hogy kire, illetve kikre gondol. Kik azok az emberek, akik kapcsán úgy érzi, megbántotta őket? 

- Miért nem jelölte Virth Balázst felkészítő edzőjének?

Virth Balázs készítette fel Milák Kristófot a párizsi olimpiára, ahol az úszó egy arany- és egy ezüstérmet nyert. Azonban Milák nem nevezte meg őt edzőjeként, így Virth elesett az olimpiai életjáradéktól. A Magyar Sportújságírók Szövetsége ezért nem vette figyelembe a kiváló trénert az Év edzője választáson. Milák Kristóf a beszélgetés során nem tisztázta ezt a kérdést.

- Mit érez elhibázott kommunikációnak?

Milák Kristóf másfél év után beszélt újra hosszabban a nyilvánosság előtt. A 24 éves világklasszis a párizsi olimpián sem szólalt meg, ő volt a magyar küldöttség egyetlen olyan érmes sportolója, aki nem nyilatkozott, nem értékelte a teljesítményét, teljes csendben töltötte az ötkarikás napokat. A párizsi olimpiát felidézve most elárulta, a sportolói faluba sem költözött be azért, hogy csak magára tudjon koncentrálni. "Igyekszem változtatni, a kommunikáción is" - ígérte most. Talán megbánta az elmúlt másfél év csendjét, és azt, hogy számos találgatás jelent meg vele kapcsolatban? A közeljövő erre választ adhat.

- Indul az olimpián?

Milák 28 éves lesz a Los Angeles-i olimpia idején. Jövőjével kapcsolatban elmondta, megvan benne a szándék, hogy 2028-ban Los Angelesben is felálljon a dobogó legfelső fokára, de azt is hozzátette, igazából csak a júliusi világbajnokságig tekint előre. "A szándék megvan, én szeretnék a csúcson lenni, megígérni nem fogom, de mindent meg fogok tenni, ugyanakkor Szingapúrt meg tudom ígérni, az belátható" 

- Miért nem ment el Az Év Sportolója Gálára?

Három úszó közül választották ki januárban az év férfi sportolóját. A szavazatok alapján a párizsi olimpia aranyérmesei közül Kós Hubert győzött, Rasovszky Kristóf második lett, Milák Kristóf pedig a harmadik helyen végzett. Előbbi két úszó részt vett az Operaházban a 67. Év Sportolója Gálán, Miláknak azonban hiába konferálták fel a nevét, nem jelent meg a színpadon, nem üzent, nem indokolta meg, miért maradt távol. Az eseményen rajta kívül valamennyi kategória összes dobogósa személyesen megjelent.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek