A Fradi csatárának már azelőtt befejeződhetett volna a karrierje, hogy igazából elkezdődött. Varga Barnabás garázskapukat szerelt foci helyett.
Egyik legjobbja nélkül focizik csütörtökön a Fradi az Európa-ligában. A cseh Plzen ellen sárga lapos eltiltás miatt nem lehet ott a pályán Varga Barnabás, aki a sorozatban újra letette a névjegyét. Nyolc meccsen már hat gólt szerzett, nem csoda, hogy az UEFA is vele forgatott videót a csehek elleni párharc előtt.
Varga az európai szövetség stábjának beszélt kacifántosan induló karrierjéről is. Amikor az osztrák alacsonyabb osztályban focizott, mellette dolgozott is. Akkor még nem gondolta volna, hogy 30 éves korára válogatott, bajnok és legalább kétszeres NB I-es gólkirály lesz.
Akkoriban nem csak a fociból éltem. Kétfajta munkát is végeztem, voltam egy garázskapukat építő cégnél is, házaknál építettünk garázskapukat. Pontosan tudom, hogy működik egy hétköznapi ember élete
- mondta a csatár, aki nem hitte volna, hogy magas szinten teljesedhet ki a pályafutása.
- Nem azt mondom, hogy letettem róla, de sok esélyt nem láttam arra, hogy ebből lehet még focikarrier. Aztán szerencsére nem lett igazam - nyilatkozta Varga, aki Gyirmóton lett NB I-es focista, majd a Paksban és a Ferencvárosban is gólkirály.
A Fradi 1-0-ra verte meg a cseh Plzent a párharc első meccsén. A csatár harmadszor hagy ki meccset a szezonban sárga lapos eltiltás miatt. Korábban Varga nélkül gólt sem szerzett a csapat, és PAOK-tól (5-0), valamint a Puskás Akadémiától (1-0) is kikapott.
Hirdetés: Dübörög az EL! A Ferencvárosnak köszönhetően ismét van magyar csapat európai kupában, a csoportkörben. A magyar bajnok illusztris csapatokkal játszik hétről hétre. Olyan sztárcsapatokkal csap össze a Fradi, mint a belga Anderlecht, az angol Tottenham, az ukrán Dinamo Kijev, vagy a német Eintracht Frankfurt. Az ellenfelek között találjuk még a görög PAOK, a svéd Malmö, a francia Nice, vagy a holland AZ Alkmaar együttesét. A fogadási kedv rendszerint megugrik, amikor van magyar csapat valamely európai csoportkörben. Az EL-lebonyolításnak köszönhetően ezúttal sok rangos találkozón szoríthatunk és fogadhatunk. Részletek az EL-ről itt.