Végig dominált az ellenfél, mégis Szoboszlai Dominikék örülhettek a hármas sípszó után. A Liverpool egyetlen kaput eltalált lövéssel győzte le a Paris Saint-Germaint a Bajnokok Ligájában, amit még Angliában sem akarnak elhinni.
A Liverpool győzelemmel kezdte a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjét. Szoboszlai Dominikék a hajrában Harvey Elliott találatával győzték le 1-0-ra idegenben a Paris Saint-Germaint. A francia együttes végig dominálta a találkozót, de szabályos gólig nem tudott eljutni, Angliában szintén nem hiszik el, hogy tudott nyerni a Pool.
A Liverpool összesen kétszer próbálkozott lövéssel a 90 perc alatt, az egyetlen kaput eltalált kísérletből egyből gól született Elliott révén. A PSG ezzel szemben folyamatosan támadott és összesen 27 lövést eresztett Alisson kapuja felé. A brazil hálóőr kilencszer hárított, ennél több védése egy meccsen még soha sem volt a Liverpool színeiben. A The Sun szerint az is számottevő, hogy a 27 PSG-lövésből 11 a Pool tizenhatosán belülről érkezett.
A lefújást követően a francia együttes vezetőedzője, Luis Enrique meglehetősen bosszúsan értékelt.
Hihetetlenül igazságtalan. A legösszeszedettebb mérkőzésünket játszottuk a Bajnokok Ligájában. Az ellenfél egyszer lőtt, és rögtön betalált. A legjobb játékosuk a kapus volt, ez egy kicsit fura. Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Sokkal jobban játszottunk, mint a Liverpool
– mondta Luis Enrique.
A labdabirtoklásban tekintve szintén dominált a PSG (70-30 százalék), a francia alakulatnak sokkal több passza (630-220), szerelése (20-15) és szöglete (14-2) volt. A The Sun a játékosok pozícióit is megvizsgálta, a Liverpoolnál Mohamed Szalah szerepelt legelől de ő is éppen csak, hogy elhagyta a félpályát. A PSG ezzel szemben bátran támadott, hat futballistája is a Liverpool térfelén töltötte el a találkozó nagy részét.
A visszavágóra március 11-én, kedden este kerül sor az Anfield Roadon.
Hirdetés: Meddig jutnak Szoboszlaiék?
A magyar futballszurkolók számára a Liverpool szereplése a BL-ben egy külön kupasorozatnak felel meg. Szoboszlai Dominik szereplése ugyanis sokkal kardinálisabb kérdés, mint az, hogy kié lesz a BL-trófea. Hacsak a kettő nem esik majd egybe, azaz a Liverpool megnyeri a legrangosabb kupasorozatot. A fogadók rendszerint szeretnek kisebb-nagyobb összegeket tenni a magyar válogatott csapatkapitányát felvonultató Vörösökre is. BL-meccsek fogadásaival kapcsolatos infók itt!