Újpesten már megkezdték a munkálatokat, újra a szurkolókra lesz szükség. A szakértő elmondta, miért kell újrafesteni Benedek Tibor emlékfalát.
Újra kell festeni azt a falat, melyen többek között Benedek Tibor és Szusza Ferenc arcképe volt látható. A Görgey utcában látható lila-fehér emlékhelyet egy hete rongálták meg zöld festékkel. A rendőrség elfogott egy 22 éves férfit, aki be is ismerte tettét. Őt rongálással gyanúsítják, jelenleg szabadlábon védekezhet.
Nagy kérdés, mi lesz a fal sorsa. Szántó Nikolett restaurátor a Borsnak elmondta, az kivitelezhetetlen, hogy csak a zöld színt tüntessék el a falról.
Ha egy freskóról lenne szó, még működne, de ebben az esetben a vakolat már magába szívta a zöld színt, így a korábbi festmény további munkálatok nélkül menthetetlen
- mondta lapunknak a szakértő.
Újpesten közben már meg is kezdték a javítást. A Városgondokság aprólékos munkával megtisztította a zöld festéktől a falat, ugyanakkor ezáltal az eredeti alkotás is sérült. A szurkolók vállalták, hogy újrafestik az emlékhelyet, amennyiben az időjárás engedi, a héten erre is sor kerül.
Noha Benedek Tibor Magyarországon játszott a KSI-ben, a Honvédban is, Újpesten számít a legnagyobb legendának. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó itt lett felnőtt játékos, a lila-fehérekkel nyerte meg a Bajnokcsapatok Európakupáját (BEK) is. Élete utolsó éveiben, súlyos betegen is az újpesti pólóért dolgozott egészen 2020 májusáig. Ekkor közölte, hogy lemond minden pozíciójáról, visszavonul a sportágtól, egy hónappal később, néhány héttel 48. születésnapja előtt elhunyt.