LENDÜLETBEN

Két sör, és 15 kilométer futás: így ünnepelt Dombi Tibor

(s)

Létrehozva: 2025.04.08.

Lassan elvonulnak a viharfellegek, a Debrecen futballcsapata megkezdte az elszakadást a labdarúgó NB I-es veszélyzónától. Jelenleg a tizedik helyen áll a csapat, és Dombi Tibor pályaedző elárulta, hogyan élte meg a szombati, Diósgyőr elleni sikert.

Dombi Tibor, a debreceniek legendája, jelenlegi pályaedzője a Diósgyőr elleni markáns, 4-1-es élvonalbeli bajnoki diadal után későn feküdt, és ennek elárulta az okát a Bors kérdésére.

Dombi Tibor
Dombi Tibor győzelmet ünnepelt Fotó: Árvai Károly/Nemzeti Sport

Jelentős feszültség munkált bennem, ezért éjféltájban odahaza két sört megittam

 – újságolta Dombi. - A napirendemen nem változtattam, hajnali négykor keltem, és teljesítettem a reggeli 15 kilométeres távomat, tudniillik heti négy alkalommal összesen 60 kilométert futok.

A szakember elárulta, Bárány Donát remek játéka volt az egyik kulcsa a miskolciak elleni fölényes sikernek.

- Meghatározó volt a helyzetfelismerése, lövéseinek pontossága. Utoljára a Békéscsaba elleni Magyar Kupa-találkozón szerzett mesterhármast, viszont a mostani három pontnak a csapat rengeteg futása még fontosabb összetevője - értékelt Dombi.

Dombi Tibor nem foglalkozik külön Bárány Donáttal

A hajdúsági szurkolók úgy látják, Bárány különösen a portugál-francia Brandon Dominguesszel alakított ki eredményes játékkapcsolatot.

- Donát mindenkivel szót ért a pályán. Ő tizenegy, Domingues pedig 10 gólt szerzett, és ez a két adat önmagáért beszél. Együttműködésükre szükség lesz a hátralévő hét fordulóban, legközelebb például Újpesten igen nehéz 90 perc elé nézünk. A szintén veszélyzónás Zalaegerszeg és Nyíregyháza elleni két mérkőzés egymást követi, ezek a találkozók „hatpontosak.” A valódi izgalom a Puskás Akadémia és a Paks ellen vár ránk, a 31. és 32. fordulóban elkéne egy olyan játékosunk, aki mesterhármast szerez; nem kell az illetőt feltétlenül Bárány Donátnak hívni… - fogalmazott Dombi, majd hozzátette: az edzéseken nem foglalkozik külön Báránnyal. 

- A tréningeken legalább annyira fontos olyan játékosokkal is szót érteni, akik nem örvendenek csúcsformának. A Loki egy sokat futó együttes, a letámadásainkhoz nem kevés erő és állóképesség szükséges - tette hozzá az egykori 35-szörös válogatott futballista, aki a DVSC-vel hét bajnoki címet szerzett.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek