Megtöltheti a lelátókat, megint örömét leli a játékban a sportág legendája. Roger Federer fizikailag rendbejött és újra teniszezni akar.
Kínzó térdsérülései és -műtéte után, két és fél évvel ezelőtt vonult vissza minden idők egyik legjobb teniszezője, Roger Federer. Most pedig 43 évesen bejelentette, hogy újra ütőt ragadna és megtöltene néhány stadiont.
Egy rangos amerikai golfversenyhez kapcsolódó szponzori rendezvényen a "nyugdíjas" Federer arról beszélt, hogy újra kedvet érez visszatérni a teniszpályára.
Szívesen teniszeznék újra. Az utóbbi időben sokat golfoztam, de az a célom, hogy újra többször lépjek teniszpályára, talán néhány jótékony célú meccset is játszani
Jól regenerálódott a testem. Úgy érzem, eljött az ideje, hogy megint teniszezzek és örömömet leljem benne – jelentette ki a 20-szoros Grand Slam-tornagyőztes, összesen 310 héten át világelső svájci világsztár.
Ha a profi játékról – egyelőre? – nincs is szó, a fizikailag ezek szerint teljesen rendbejött Federer rajongói lázba jöttek kedvencük nyilatkozatától. Bizonyos, hogy tét nélküli gálameccsekre is megtöltik majd a lelátókat, de a kommentelők közül sokan már felvetették azt is, hogy az egykori klasszis párosban versenyezhetne is, hiszen úgy túl a negyvenen is lehet magas szinten játszani, amellett, hogy mibe fektetik a megkeresett dollármilliókat - írta a Magyar Nemzet.