Kiemelkedő teljesítmény Kós Huberté, olimpiai bajnok úszónk kilenc első helyezést gyűjtött a kaposvári magyar bajnokságon. De nem ő az egyedüli: dr. Verrasztó Zoltán ugyanennyit harcolt ki 1976-ban.
Az olimpiai bajnok Kós Hubert kilenc aranyérmet gyűjtött a múlt heti kaposvári úszó országos bajnokságon. A 22 éves klasszis az Egyesült Államokban tréningezik, de Verrasztó Zoltán, világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüst- valamint bronzérmes úszónk szerint fontos megjegyezni, Magyarországon kapta meg az alapokat.
Rögtön az elején megjegyzem: bár Kós Hubert az Egyesült Államokban edz, magyar edzőktől kapta az alaptechnikát. Idehaza tanították meg jól úszni.
"Ezzel persze nem kívánom kisebbíteni az amerikai edzésmetódusokat, ráadásul ott 15-16 versenyző űzi, hajtja egymást a tréningeken. Ami szembeötlő: Hubert tavalyhoz képest izomban gyarapodott, ettől a fizikai ereje megnőtt, továbbá a rajtja, és a fordulója is a helyén van. Gratulálok neki, folytassa így tovább. A Los Angeles-i olimpiáig van még idő, de mivel értelmes, lelkes, intelligens sportemberről beszélünk, ha így folytatja, a soros játékokon is örömet okozhat nekünk" – nyilatkozta a Borsnak a 69 éves Verrasztó, aki hozzátette, a tengerentúlon jelentős pénzjuttatást élveznek az egyetemista úszók, és teljes mértékben a sporttevékenységüknek rendelik alá a tanulmányaikat.
Érdekes színfoltnak számított, amikor Kós 50 pillangón rajtolt, és Szabó Szebasztián (23.10 perc) és Milák Kristóf (23.43) mögött 23.53-mal harmadikként zárt.
- Ez egy kirándulás a legrövidebb táv világába - vélte Verrasztó. - Mivel 50 pillén 22.90 a magyar rekord, és a dobogósok attól elmaradtak, azt hiszem, Hubi csak bepillantott ebbe a sprintszámba. Mivel az ereje, állóképessége kiváló, miért is ne tette volna?