Az elrabolt lány főszereplője mesélt a sorozatról – Jön az izgalmas pszicho-thriller Holliday Graingerrel

2025. április 16-án veszi kezdetét a Disney+ legújabb pszicho-thrillerje. Az elrabolt lány (Stolen girl) története jövő hét szerdán válik elérhetővé a streaming platformon, Holliday Grainger pedig a karakteréről, pontosabban a karaktereiről, Nináról és Rebeccáról, valamint a film elkészültéről is mesélt.

Az elrabolt lány főszereplője mesélt az április 16-án érkező sorozatról

Mit találtál vonzónak a szerepben, illetve milyen benyomásaid voltak a forgatókönyvről?
– Részletekben jutott el hozzám, így olyan volt, mintha egy régimódi heti tévéshow-t néznék – de persze nagyon felkeltette az érdeklődésem. Minden egyes epizód forgatókönyvénél arra gondoltam, hogy „ó, már most tudom, mi fog történni… ó, nem ez… ó, nem ez az”. Az is nagyon érdekes volt számomra, hogy traumatizált karaktert kellett játszanom, aki nem igazán hozza felszínre a benne lévő gyászt, mindvégig olyan látszatot igyekszik kelteni, mint aki építi az életét és el kell hinnie, hogy minden rendben van körülötte, mindezt azért, hogy rendben tudjon maradni. Igaz, néhány alkalommal összeomlik, de ezek a jelenetek kifejezetten érdekesre sikeredtek.

Egyebet el tudsz árulni az általad megformált karakterről, Nina Thibault-ról? 
– Nagyon keveset tudunk meg Nináról – de pont ez az érdekes az egészben. A néző minden epizódban mást gondolhat róla. Először én is azt gondoltam, hogy biztosan az OCG-nek (Organised Crime Group – Szervezett Bűnözés Elleni Csoport) dolgozik. A gyász és a traumája vezette oda, de a története telis-tele van rejtéllyel, amelykre a történet előrehaladtával derül fény. Nem igazán ismerheti ki a néző, ez pedig egészen az évad végéig így marad.

Hogyan készültél a szerepre – arra, hogy belehelyezkedj a karaktered gondolkodásmódjába?
– Nem tudsz eljátszani egy olyan karaktert, akiről úgy véled, hogy teljesen megőrült anélkül, hogy pszichológiai realitást találj benne. Ezért is beszéltem egy pszichoterapeutával, hogy értelmet találjak Nina cselekedeteihez. Az elmémben a „hogyan fogom megtalálni az igazságot ebben az egészben”-ből eljutottam az „ó, Istenem, hát ez lehetséges…”. Nem akarok közhelyes lenni, de megtaláltam Nina valóságában az igazságot – ez pedig nagyban segítségemre volt abban, hogy döntéseket tudjak hozni. Hivatkozhatunk a sorozatra úgy is, mint egy bosszú-thriller, de én nem gondolom, hogy arról lenne szó, hiszen Nina számára nem a visszavágás, sokkal inkább a túlélés a törekvése. Muszáj megteremtenie a saját valóságát, különben nem tudna megbirkózni a valósággal.

Mesélnél Rebeccáról is?
– Rebecca gyakorlatilag minden, amiről Nina azt hiszi, hogy Elisa kedvelheti. Melegszívűnek és megbízhatónak tűnik. Van benne valami kellemes lágyság, valamint rendkívül elegáns is. Rebecca olyas valaki, akivel szívesen meginnál egy italt, persze amikor a gyerekek a közelében vannak, ez az ital kizárólag Kombucha lehet. Elisa a social mediában szintén egy melegszívű és családcentrikus édesanya látszatát kelti, aki tökéletesen reprezentálja a gazdagságban élő, sokat utazó életmódot. Ninának minden eszköze megvan ahhoz, hogy egy ilyen képet festhessen magáról – a ruháitól kezdődően, a házán és a körmein át egészen a hajáig mindent úgy talált ki, hogy azzal le tudja nyűgözni Elisát. A sorozat jelmeztervezője Lynsey Moore tökéletesen megtervezett mindent ahhoz, hogy végül Nina és Rebecca hasonló karakter legyen, mégis különbözzenek. Rebecca mégis inkább egy nüansznyival kifinomultabb nő, olyan, aki sokkal inkább hasonlít Elisához.

Mit gondolsz, tudnak majd a nézők azonosulni Ninával?
– Azt hiszem, Nina minden tette óriási, szokatlan és változást idéz elő az életében, még akkor is, ha nem épp ésszel születnek. Amikor viszont a néző felfedezi a lány sérüléseit és a benne tomboló fájdalom mértékét és eredőjét, nyilvánvalóvá válik, hogy miért szeretné azt mindenáron elfedni. Egy ilyen mértékű fájdalommal szembesülni napról napra nagyon nagy teher.

Mennyire mozdított ki a szerep a komfortzónádból?
– Számomra az volt talán a legszokatlanabb, hogy voltak olyan pillanatai Nina fájdalmának és dühének, amelyek azt sugallták, hogy vagy tökéletesen jól érzi magát – jó kedélyű és kedves –, vagy felszínre ereszti a fájdalmát. Színészként mindig van egy kisebb nyomás ilyenkor, hiszen az adott jelenetek forgatásakor a megfelelő helyzetbe kell helyeznem magam, különben az egész nem jól működik. Ha nincs jelen a fájdalom, akkor nem jutunk előre. A legtöbb helyzet érzelmekkel teli jelenet volt és egy-egy teljes napot is igénybe vett a forgatásuk. Kimerítő egy teljes napon át tartani ezt a hangulatot, épp ezért törekedtem arra, hogy az aranyközépútról ne térjek le, így könnyedén vissza tudtam térni önmagamhoz.

Voltak olyan kihívások, amelyeket kifejezetten élveztél?
– A francia nyelvtanulást nagyon élveztem, ezt megelőzően nem beszéltem ezen a nyelven, érdekes kihívás volt. Az akciójelenetekkel is tudtam azonosulni, hiszen amikor színészkedek, szeretek gyorsan vezetni vagy kaszkadőrjeleneteket eljátszani. 

Az elrabolt lány a social mediás magánélet védelmét is vizsgálja. Ezen a területen szembenéztél kihívásokkal?
– Én már nem vagyok fent egyetlen közösségi médiás platformon sem. Nem ittam meg a közösségi médiás mérget. Egyelőre nem gondolom úgy, hogy ez egy jó dolog, igaz Elisa karakterének volt néhány jó érve mellette. Utoljára akkor volt Facebookom, amikor főiskolára jártam. Emlékszem, a koliban nem volt internet, ezért csak a könyvtárban tudtam fellépni az oldalra.

Mire számíthatnak a nézők Az elrabolt lány című sorozattól?
– A mű ugyan a felszínen egy átlagos thrillernek tűnhet, de minden szereplő valamilyen traumáját dolgozza fel éppen. Aztán a sorozat eseményei következtében minden karakter élete gyökeres változást vesz. Nina és Elisa mindketten sérült nők, sokat bántották egymást, amelynek a következményét a családjuk és a közvetlen környezetük is kivétel nélkül megérez. Az Elrabolt lány az anyaság erejét és szenvedélyét hivatott bemutatni, valamint ezek hiányának az érzelmi világát. Valójában ez egy krimi, amiben a szokásos kérdéseket feszegetjük – ki, hogyan, miért –, de minden szinten jelen van a fájdalom és a trauma, így igazán senki nem tudja elmondani magáról, hogy ő győzött.