A nagyérdemű előtt egy eddig kvázi ismeretlennek számító ghánai származású színész került a figyelem középpontjában a héten. Paapa Essiedu nevére azért kapta fel most ennyire mindenki a fejét, mert kulcsfontosságú szerepet kapott az új Harry Potter-sorozatban, mi pedig most felidéztük, hol tűnt fel eddig ez a népharag sújtotta fiatalember.
A napokban nem kis botrányt keltett a Harry Potter-fanatikusok körében Paapa Essiedu kinevezése Piton professzor szerepére a Max jóvoltából készülő sorozatban. A ghánai szülők gyermekekeként, de már Londonban született brit színészt a széles közönség számára szinte ismeretlenül válogatták be a projektbe, így indokoltnak láttuk utánajárni, miben is láthatta őt idáig a nagyérdemű és mivel győzhette meg az HBO döntéshozóit arról, hogy ő a tökéletes Alan Rickman-utód.
Paapa Essiedu égető szereplési vágyainak először a színház biztosított enyhülési színhelyet. 22 éves volt, mikor 2012-ben leszerződött a Royal Shakespeare Company nevű társulathoz, melynek nevében könnyen kikövetkeztethető, hogy a neves angol író és költő, William Shakespeare által megálmodott történeteket meséltek el a színpadon. Essiedu a következő években szinte összes nevesebb Shakespeare-darabban feltűnt, úgymint a Rómeó és Júlia, de az Amerikai szépség és az 1917 direktora, Sam Mendes dirigálta őt például a Lear király díszletében, ahol Edmundot alakította, ezek mellett pedig belebújhatott a címszereplő bőrébe a Hamletben is.
Ugyan pályafutása során több nagyobb névvel is játszhatott együtt filmekben és sorozatokban, az igazi legendákkal a színpadon sodorta össze az élet. Itt volt szerencséje osztozni a reflektorfényben Judi Dench-csel, Benedict Cumberbatch-csel vagy a Bosszúállók: Ítéletnapban jövőre visszatérő Sir Ian McKellennel. Időközben a színházi közegből ki-kikacsintgatott a tévé és a mozi irányába, és mára már át is tette a székhelyét mozgókép világába, de a színpadi színészet örökös örömforrás marad számára.
Nem túlzás azt állítani, hogy Paapa Essiedu életében a színház mellett a televíziózás is legalább annyira meghatározó szerepet játszik. Első szereplét 2013-ban, 23 évesen kapta az Utópia című drámaszériában, melyben két epizódban is feltűnt. Ezt követően fel-felbukkant szintúgy kisebb szerepekben különféle miniszériákban az évek során, az igazi áttörést karrierjében egyértelműen a 2020-as Tönkretehetlek (I May Destroy You) hozta el számára. A Max saját gyártású sorozatában a főszereplő Michaela Coel mellett (aki a projekt forgatókönyvírója is volt egyben) a jövő Piton professzora központi karaktert alakíthatott ebben a szexuális bántalmazás témáját felölelő, csontig hatoló drámában.
Teljesítményével két fontosabb díjátadón (BAFTA TV és Primetime Emmy) is jelölésig jutott, illetve a filmrendezők figyelme is elkezdett rá szegeződni. Szerepelt például Alex Garland 2022-ben megjelent horrorjában, az Őkben, de felbukkant Melissa McCarthy oldalán egy teljesen más zsánerben, a Genie címre keresztelt ünnepi komédiában. A tévével mégsem tudott szakítani, hiába dolgozhatott együtt olyan sztárokkal a vásznon, mint Willem Dafoe vagy a Johnny Depp visszatérést segítő Penélope Cruz (Gyilkosság az Orient Expresszen), az igazán nagy sikereket a streaming hozta el neki. Legutóbb a Fekete tükör (Black Mirror) 6. évadában, valamint a The Lazarus Projectben mutatta meg színészi kvalitásait, utóbbiért ismét bezsebelt egy BAFTA-jelölést, és nagyon úgy fest, a jövőjét is a televízióban képzeli el.
Ugyan pletykaszinten már hónapok óta lehetett hallani, hogy a Maxon megjelenő Harry Potter-sorozat készítői húzni fognak egy váratlant a casting során, és egy színes bőrű színészt neveznek ki J.K. Rowling legösszetettebb karakterének, Piton professzornak a szerepére. Végleges választásukról csak a héten érkezett hivatalos bejelentés, mikor a széria gyártói bejelentették hat színművész nevét, akik biztosan benne lesznek a hétévados tervezett műsorban. John Lithgow (Albus Dumbledore) vagy épp Nick Frost (Rubeus Hagrid) társaságában ott volt a hat név között Pappa Essiedué is, aki tényleg a Roxfort bájitaltan tanárát fogja megformálni. Ez a döntés viszont alaposan felborzolta a varázsvilág szerelmeseinek kedélyeit, mondván, ez a casting nem hű az alapműhöz, és a Max is elment egy olyan irányba, melyet közvetlen riválisa, a Netflix évek óta képvisel.
A feldühödött rajongók tovább dühítette az, hogy az HBO az összes közösségimédia-felületen, ahol bejelentették a szereplőgárdát, letiltották a hozzászólási lehetőséget, mellyel a fanatikusok szerint tulajdonképpen beismerték, rossz döntést hoztak a szereplőválasztás során.
A produkció megjelenéséig még legalább 2026-ig várnunk kell, a főszereplő triót például még csak most fogják kinevezni, így addig talán csillapodnak majd a kedélyek, de azt sem lehet kizárni, hogy a sztori három főhősének karakterében is látványos változtatást fognak eszközölni a készítők, ami további közfelháborodási hullámokat és népharagot szítana.