AktuálisVisszatér HÉV-ezni a gázoló fiatal A 25 éves HÉV- vezető azt hitte, a taxis csak át akar kelni a síneken, miután a vonat elment. R. úgy érzi, nincs szüksége pszichológusra.
Aktuális56-os hős Imre bácsi: Két barátom is meghalt a járványban 56-os hős a budapesti, Pesti Úti Idősek Otthonából koronavírus-fertőzéssel kórházba szállított egyik beteg. Antal Imre két barátjával is végzett az otthonban tomboló járvány.
AktuálisKísérleti vakcinák emberi tesztelését engedélyezte Kína A kínai hírügynökség szerint a kormány zöld utat adott két kísérleti vakcina emberi tesztelésének.
CelebZsidró Tamás sem bánkódik a szakítás miatt Kiderült, Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás már hetekkel ezelőtt búcsút intett egymásnak, így volt idejük feldolgozni a veszteséget. A barátok szerint egy picit sem illettek össze, és szerencsére mind a ketten jól vannak.
AktuálisKeddtől újraindul a munka az Audinál Győrben Természetesen a megfelelő óvintézkedések mellett folytatódhat az üzemelés.
Aktuális1512 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 13 beteg Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1512 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 13 beteg. Ezzel 122 főre emelkedett az elhunytak száma és ugyanennyien...
AktuálisMegszólalt a kétéves, koronavírusos kisfiú apukája: A poklok poklát jártuk meg az utóbbi napokban A mai napon engedik ki a kórházból a sátoraljaújhelyi kisfiút.
AktuálisEsküvőre készülnek Szabó Győzőék – Igaz, a lánykérés már évekkel ezelőtt megtörtént Ahogy véget ér a koronavírus-járvány, Szabó Győző azonnal elveszi kedvesét, Rezes Juditot.
AktuálisBetámadta a járvány a sétálgató svédeket Noha növekszik a halottak száma, a svédeknél nem szigorodnak a szabályok, és az emberek alig változtattak életmódjukon. A járvány által leginkább sújtott két európai országban, Spanyolországban és Olaszországban azzal próbálják enyhíteni...