Test és lélek

Test és lélek: Ezért tilos más gyógyszerét beszedni

Bors

Létrehozva: 2017.05.25.

Forrás: Thinkstock

Nem véletlen, hogy a paracetamoltartalmú készítményeket ezentúl csak a gyógyszertárakban lehet megvásárolni. Gyógyszerszedési kultúránk ugyanis abból áll, hogy rendszer nélkül, összevissza kapkodjuk be a sokszor nem is az orvos, hanem inkább a szomszéd, a kolléga vagy épp a barát által javasolt készítményeket. Pedig a gyógyszerszedésnek szigorú szabályai vannak, melyeket alapjáraton talán mindenki ismer, de a legegyszerűbb dolgokat a legkönnyebb elfelejteni, noha megszegése akár súlyos egészségkárosodáshoz is vezethet.

Egy–egy betegség esetén mindig az orvos által meghatározott hatóanyag-tartalmú készítményeket kell fogyasztani, olyan dózisban és időpontban, ahogy a szakember elrendelte.

A termék kiválasztásánál elengedhetetlen szempont az allergiák kiküszöbölése, ezért az orvost tájékoztassák, ha tudomásuk van gyógyszerérzékenységről illetve korábban már kellemetlen mellékhatások jelentkeztek hasonló gyógyszerek szedésénél!

Nem véletlenül javasolják, hogy étkezés előtt, közben vagy után, bő vagy kevés folyadékkal vegyék be az orvosságot. Ezek ugyanis a felszívódásának alapjait képezik, ráadásul így bántják legkevésbé az emésztőrendszert.

A patikust vagy az orvost tájékoztatni kell arról, hogy aktuálisan szed-e valamilyen gyógyszert, mert a hatóanyagok semlegesíthetik egymást illetve kellemetlen tüneteket okozhatnak.

Veszélyes az ajánlott fogyasztási formát felülbírálni!

Tehát a szájon át alkalmazható gyógyszereket szájon keresztül kell a szervezetbe juttatni, a krémeket a bőrön keresztül (nőgyógyászati készítményeket a hüvelybe helyezni), a cseppeket lokálisan alkalmazni és így tovább! 

A külsőleg javasolt gyógyszereket soha ne nyeljék le, mert azon túl, hogy nem hatnak az adott betegségre, mérgezőek is lehetnek.

Az ajánlott dózist ne lépjék túl, és ha már elkezdték a gyógyszerkúrát, akkor fejezzék is be! Ez különösen az antibiotikumoknál fontos, ha ugyanis idő előtt abbahagyják a kezelést, az adott kórokozó rezisztenssé válhat a hatóanyagra, és a legközelebbi alkalomkor már nem fog hatni.

Ha egy mód van rá, a gyógyszereket a nap azonos szakaszában vegyék be!

Figyeljenek oda, a készítmények helyes tárolására!

* * *

A Bors pénteken ismét Test és lélek magazinmelléklettel jelenik meg: a lap a gyógyszerszedés etikettje mellett foglalkozik azzal, mikor is ér véget egy kapcsolat, eltűnt kincsek nyomába eredünk, valamint nagyinterjút olvashatnak Szentpéteri Csilla művésznővel is!

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek