<p>Közel 70 év telt el azóta, hogy a néhai Kossuth-díjas magyar színművész, kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja különös körülmények közt meghalt. Hosszú évekig találgatták, hogy miért és kioltotta ki az életét, mire kiderült az igazság.</p>
Bajor Gizi páratlanul szép nő, tehetséges művész és csupaszív ember volt, aki nem érdemelte meg, hogy fiatalon, 57 évesen itthagyja az árnyékvilágot. Az, hogy a szíve arany, nem csak üres szó volt. A színésznő tetteivel vívta ki ezt az elismerést. De kezdjük az elején.
A Színművészeti Akadémia elvégzése után a Nemzeti Színházhoz szerződött. Két évad híján haláláig a teátrum tagja maradt, s a korszak ünnepelt színésznője volt, aki nemcsak a közönség szeretetét, de minden szakmai díjat is bezsebelt.
Mindeközben emberségből is jelesre vizsgázott, hisz a II. világháború idején a budai villájában – ami ma a Bajor Gizi Színészmúzeum – tucatjával bújtatott zsidókat a nácik elől. Többek között Tamási Áron életét is megmentette, és itt adott menedéket az első, valamint a harmadik férjének, dr. Germán Tibornak is, aki a legenda szerint Bajor Gizi halálának az okozója.
Noha a megrázó és rejtélyes tragédia ma is gyakorta beszédtéma színházi berkekben, emlékezni azonban aligha akar bárki is a szörnyűségre.
Gobbi Hilda, az elhunyt színésznő néhai pályatársa és egykori barátja azonban az önéletrajzi könyvében kendőzetlen őszinteséggel tárta a nagyvilág elé a több évtizedig eltitkolt igazságot.
– 1951. február 12-e délelőtt a Nemzeti Színházban Háy Gyula Az élet hídja című darabjának jelmezes főpróbája volt. Két mondat között megszólalt az ügyelő, megszakítva a próbát – Major Tamás bejött a színpadra, és sápadtan ennyit mondott: – Meghalt Bajor Gizi! – megmerevedett marionettfigurákká váltunk, majd hirtelen sírás, kiabálás, kérdések és találgatások özöne váltotta föl a rémült görcsöt… – olvasható az 1982-ben megjelent Közben című könyvben.
– A főpróba után kimentem a Bajor-villába. Iszonyú kép fogadott! Gizi holtan feküdt a heverőn, lábánál keresztben Germán Tibor, a férje. Holländer doktor mesterséges légzéssel próbálta élesztgetni Germánt, de közben zokogva mondta: Halj meg, Tibor, halj meg! Hát igen, Tibor estére meghalt, és jó, hogy meghalt, mert ki tudja, mi történik vele, ha életben marad. Mégiscsak megölte Gizit! – igen, megölte azt az asszonyt, akit mindenekfölött szeretett. Mint utólag kiderült, beteg volt. Minden cselekedetében felmenthetően beteg. Azt képzelte, Bajor Gizi halálos kórban szenved. Szegény Gizit egyszerű középfülgyulladással kezelte Germán, eszelősen, mindkettőjükben halálos rémületet keltve a tragikus végig. Halálos adag morfiumot adott be reggel a szokásos C-vitamin helyett, majd magának is, s mint aki jól végezte dolgát, várta a halált. A kutya ugatott, a rádió szólt… – emlékezett vissza anno az idestova harmincegy évvel ezelőtt elhunyt színésznő, aki soha annyi virágot nem látott, mint Bajor Gizi temetésén.
– A Nemzeti Színház előcsarnokából kísértük utolsó útjára a Farkasréti temetőbe – talán csak gyermekkoromban, úrnapi körmeneten láttam ennyi virágot hullani az útra, mint Bajor koporsója elé. Ibolya borította a Rákóczi utat. Voltak, akik politikai rémdrámát sejtettek haláluk mögött – pedig csak egy nagy-nagy szerelem tragikus záróakkordja volt!
