Ezotéria

Rosszul viseled a feszültségeket? Ezt tudod tenni horoszkópod szerint

Bors

Létrehozva: 2022.03.06.

Természetesen ebben sem vagyunk egyformák, és nagyban befolyásolnak minket a születési fényszögeink.

Forrás: Shutterstock

Manapság különösen, de egy átlagos napon is nehéz elkerülni, hogy folyamatosan feszültségeket – kívülről és belülről egyaránt – el kelljen viselnünk. Az viszont, hogy hogyan reagálunk rá, s hogyan kezeljük azt, már rajtunk, vagy a horoszkópunkon is múlik. Ha eddig nem voltál teljesen tisztában azzal, hogy milyen hatásokat kaptál a csillagoktól születéseddel, most eláruljuk. S azt is, miben kell megerősíteni magad.

KOS

A Mindent vagy semmit elv híve vagy, úgyhogy a középútra te soha nem teszel meg egyetlen lépést sem. Ez a stresszpolitikádat illetően azt jelenti, hogy a legkisebb apróságon könnyedén felhúzhatod magad (különösen, ha munkáról van szó), ellenben akár két perc is elég ahhoz, hogy megnyugodj.

BIKA

Nehezen ismered fel, hogy feszült vagy és ez a „vakfolt” gyakran passzív agresszióhoz, megemelkedett vérnyomáshoz vagy kedvtelenséghez vezethet. Az persze jó, hogy nem tartod magad stresszesnek, de összességében ez azért mégsem túl szerencsés szitu, mert így nem a megfelelő problémát kezeled, csak a felületet kapargatod.

RÁK

Vad képzelőerővel áldottak meg az égiek, szóval minden igyekezeted ellenére állandóan azon aggódsz, hogy mi lenne, ha… mondjuk kirúgnának a munkahelyedről vagy szakítana veled a pasid. Mondanunk sem kell, a legrosszabb forgatókönyvek legyártása kifejezetten nagy stresszfaktor.

IKREK

A tétlenség teljesen kicsinál téged, ám hála a kiemelkedő intelligenciádnak mindig kitalálsz valamit, amivel elkerülheted a hétköznapiságot és a stresszt is.

OROSZLÁN

Bocsi, de rossz hírünk van: te különösen hajlamos vagy a stresszelésre, főként akkor, ha nem vesznek észre vagy nem ismernek el téged, illetve a munkádat. Ahogy telnek az évek, egyre többet kételkedsz magadban vagy a tehetségedben, ami nyilván feszültséggel tölthet el.

SZŰZ

Lássuk be, perfekcionistának lenni igencsak nehéz feladat, hiszen, ha nem sikerül elérned a tökéletességet, megemelkedhet a stressz-szinted. És az sem segít a helyzeteden, hogy nem szívesen adod ki az érzéseidet és a feszkót, inkább belül emészted magad.

MÉRLEG

Nem tagadjunk, irigykedünk rád, mivel a mérlegekhez hűen téged nem lehet kibillenteni az egyensúlyodból. Ha fényévenként egyszer mégis előfordul ilyesmi, pontosan tudod, hogyan teremthetsz ismét békét és nyugalmat a lelkedben.

SKORPIÓ

Imádod a pletykákat és a titkokat, ám ezek stresszel és feszültséggel járnak. Nos, erre mondják azt, hogy mindennek ára van – ahogyan a birtoklási és az önérvényesítési vágyad is csak ront a szituáción.

NYILAS

Te azok közé tartozol, akik (majdnem) örök bérletet váltottak a nyugalom szigetére és az ott tartózkodásodat maximum az tudja tönkretenni, ha valaki be akar férkőzni a személyes teredbe.

BAK

Azt vallod, hogy az ambíció az egyik legnagyobb erényünk, ezért nehezen tudod szétválasztani a munkádat a magánéletedtől. Azt pedig mondanunk sem kell, hogy így sajnos állandóan nagy stressznek vagy kitéve.

VÍZÖNTŐ

Nincs nálad empatikusabb csillagjegy, ez tény. Boldoggá tesz, ha megoldhatod mások problémáit és ezért simán háttérbe szorítod a sajátjaidat. Ám amikor ezek újra a felszínre törnek, akkor bizony dupla adag feszültséggel is szembe kell nézned.

HALAK

A Rákokkal holtversenyben végeznél a legszentimentálisabb csillagjegy címért folytatott küzdelemben, ami természetesen tapsot érdemel. De éppen emiatt nagyjából senkinek nem tudsz nemet mondani semmire és a szeretteid kedvéért magadra pakolt teendők egy idő után maguk alá temetnek téged, amitől aztán feszültté válhatsz.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek