Helytelenül főztük eddig az olasz tésztát - mutatott rá a lényegre a friss Nobel-díjas olasz fizikus, Giorgio Parisi, adta hírül a La Cucina Italiana.
Forrás: Pixabay
A passzív tésztafőzés néhány évvel ezelőttig elképzelhetetlen volt. Egyetlen olasz sem gondolta volna, hogy így fog tésztát főzni: szentségtörés!
Ma azonban a gáz- és villanyárak emelkedése miatt mindenkinek új módokat kell keresnie a megtakarításra. De ahogy mondani szokták, a nehézségek gyakran lehetőséget adnak, és a tészta leoltott főzése is ezt bizonyítja.
Hogy pontosan mit is jelent a "leoltott főzés", alább rögtön kifejtük.
Ennek a passzív főzésnek is nevezett tésztafőzési módszernek, amelyet nemrég a közösségi médiában a fizikai Nobel-díjas Giorgio Parisi is javasolt, valójában csak előnyei vannak.
Először is sokat takarítunk meg: az Unione Italiana Food olasz tésztagyártói által a PastaDiscovery projekt keretében támogatott tanulmány szerint az energia- és CO2-kibocsátás megtakarítása eléri a 47%-ot. Ha figyelembe vesszük, hogy Olaszországban egy főre jutó átlagos tésztafogyasztás 23,5 kg, akkor minden olasz akár 44,6 kilowattórát is megtakaríthatna egy évben. Ugyan kis hazánkban talán nem mindenki eszik ilyen sok tésztát, de azért így is érdemes átenni a módszert.
Parisi állítása egyszerű.
Miután a lábosban felforrt a víz, kapcsoljuk le alatta a gázt vagy az elektromos főzőlapot, helyezzük bele a tésztát, fedjük le, és várjuk ki a csomagoláson feltüntetett 9-10 percet, majd még további 1-2 percet.
A tészta ugyanolyan finom al dente, azaz kellemesen roppanós lesz, mintha forralnánk alatta a vizet. Sőt, a tudat, hogy ezzel energiát spóroltunk, talán még finomabbá is teszi.
Valójában nem helyes azt mondani, hogy a tészta fő, még akkor sem, ha ez a legjobb módja annak, hogy megértessük magunkat, ha beszélgetés közben felmerül a téma. Szeretett tésztánk, amelyet lefedve forrásban lévő vízbe teszünk, majd távol tartjuk a tűztől, valójában rehidratál: a keményítők zselatinizálásának nevezett kémiai-fizikai folyamatnak köszönhetően a víz behatol a tésztába, és a keményítők felszívják. A keményítők megduzzadnak, puhává teszik, majd a glutén koagulációjának köszönhetően ismét megszilárdul.
A magyarázat tudományos, de a módszer, amely még a Nobel-díjas Giorgio Parisit is boldoggá teszi, nagyon egyszerű. Íme: