Bizarr

Azt állítja az a nő, aki egy rongybabához ment férjhez, hogy már a második gyermekét várja - Videó

N.T.

Létrehozva: 2023.04.15.

A brazil nő szerint jelenleg párkapcsolati krízisben vannak, mert férje megcsalta őt, azonban abban bízik, hogy a második gyerek érkezése mindent helyrehoz.

Több százezren követik azt a 37 éves brazil nő mindennapjait TikTok-on, aki még azzal került az újságok címlapjára, hogy hozzáment egy rongybabához.

Meirivone Rocha Moraes kicsit sem hétköznapi románca akkor sem lehetne fordulatosabb, ha egy spanyol szappanoperában szerepelne, ugyanis az esküvő óta már egy (rongybaba) fia is született szeretett urától, Marcelótól, aki viszont idő közben – a nő állítása szerint – megcsalta őt. A Daily Mail szerint pedig az az újabb fordulat, hogy Moraes második gyermekével várandós, a nő már azt is elárulta, hogy ezúttal kislányuk lesz. 

 

Nagyon szerettem volna újra teherbe esni. Marcelo folyamatosan azt kérdezgette, mikor születik még egy babánk

 

– idézi a lap a brazil nőt. 

Azt is hozzátette, hogy szerelme megcsalása miatt jelenleg ugyan párkapcsolati krízisben vannak, azonban abban bíznak, hogy „születendő” gyermekük csak megerősíti házassági köteléküket...

@meirivoneemarcelo #resposta para @kamillah Video de rotina pra voces!@Marcelo Miguel ♬ som original - Meirivone Rocha

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek