Mobil

Így állítsd be a gyereked első mobilját, hogy biztonságos legyen

Létrehozva: 2024.08.25.

Habár a legtöbb szülő alaposan megfontolja, hogy milyen életkorban adjon saját mobilt a gyermeke kezébe, a kutatások szerint ez az esemény átlagosan 10 éves korra tehető. Annak ellenére, hogy főként a biztonságuk érdekében történik, kockázatos is, ha nem tartjuk kézben a folyamatot.

Ez alapján vásároljunk!

Jó tipp, ha sajátunkéhoz hasonló, vagyis azonos operációs rendszerű és márkájú készüléket vásárolunk. Ez megkönnyíti majd a beállítási procedúrát, és segíteni is tudunk a gyerkőcnek, ha kérdése lenne. Ha pedig még nem érte el a kiskamasz kort, választhatunk csak hívás indítására és fogadására, valamint üzenetküldésre alkalmas típusokat.

mobiltelefon, okostelefon, mobil, mobilfüggő, Shutterstock
Fotó: mimagephotography / Shutterstock

Üzemeljük be közösen!

Mutassuk meg, mit hol talál, hogyan állíthat be saját csengő- és üzenethangot, háttérképet, miként tudja lenémítani és felhangosítani a telefont, majd írjuk be a családtagok telefonszámait is. Tanácsos megismertetni a segélyhívás funkciót, ezen kívül adjuk hozzá magunkat a segélykérési névjegyhez, amivel veszély esetén zárolt képernyőn keresztül is tárcsázni tud minket.

Szükséges a felügyelet

A szülői felügyelet funkcióhoz kapcsoljuk össze a saját telefonunkat és az övét, majd alkalmazzunk különféle korlátozásokat. Például az alkalmazásboltnál jelszót vagy ujjlenyomatot, hogy ne bánja a pénztárcánk a letöltéseket. Megszabhatjuk azt is, milyen appokat tölthet le és használhat, és milyen kritikus tartalmakat szűrjön ki a böngésző. Android rendszernél a Google Family Link, iOS-nél pedig az Apple Screen Time alkalmazást telepíthetjük.

Kövessük nyomon

Kérhetünk tevékenységi jelentést is a felügyeleti alkalmazáson belül, ha pedig megosztjuk a saját eszközünkkel a helymeghatározást, mindig tudhatjuk, láthatjuk, hol van éppen a gyermekünk.

Korhatáros tartalmak

Beállítási opciókkal korlátozhatjuk, milyen játékokhoz, videókhoz és keresési találatokhoz férhet hozzá a gyerek. Érdemes biztonságos keresésre állítani a böngészőt, és tartalomszűrővel blokkolni az életkornak nem megfelelő weboldalakat.

Kössük ezt feltételekhez

A regisztrációnak jellemzően 13-14 év a korhatára, ennek ellenére sok gyermek van fenn a közösségi médiában. Ezzel kapcsolatban is célszerű lefektetni bizonyos szabályokat. Ha mindenképpen létre szeretne hozni egy profilt, kössük feltételekhez és kövessük nyomon.

Szabjuk meg az idejét

Megszabhatjuk a kütyü- és az alkalmazások használati idejét is, ami különösen hasznos lehet, főleg a lefekvés előtti órákban. Egy gyereknek teljesen más az időérzékelése, főleg, ha belemerül valamibe. Ilyenkor észre sem veszi, hogy fáradt, kiszáradt a szeme vagy fáj a feje.

Időnként ellenőrizzük!

Fontos, hogy ismerjük a gyerek készülékéhez való kódot, vagy beállítsuk a saját ujjlenyomatunk. Ezzel bármikor fel tudjuk oldani a telefont, és bizonyos időközönként jó, ha megnézzük, milyen appokat használ, és kikkel vált üzeneteket.

Tanítsuk meg használni!

A gyerekek mindennapos mobil- és internethasználata kapcsán nemcsak nekünk felnőtteknek érdemes odafigyelnünk néhány lényeges dologra, de nekik is megtanítani pár alapvetést. Ezzel megvédhetjük őket, és segíthetünk tudatos eszközhasználóvá válni, ugyanakkor biztonsággal jelen lenni az online világban.

Állítsunk fel szabályokat!

Tiltás helyett fogalmazunk meg érettségtől függően világos és egyértelmű szabályokat, emellett hívjuk fel a gyerekek figyelmét a lehetséges veszélyekre, és az online biztonság fogalmára is. Beszéljük át azt is, hogy mennyi időt telefonozhat maximum egyhuzamban, délután és este, illetve a hétvégéken, és azt is, hogy mikor tartunk készülékmentes időszakokat. Utóbbihoz családi szinten is csatlakozhatunk.

Beszéljük át ezeket

Nem árt, ha még az elején átbeszéljük, mire való egy telefon. Jó dolog az is, ha közösen kütyüzünk, azaz valamilyen szinten részt veszünk a gyerek mobilhasználatában. Ez azért is előnyös, mert megismerhetjük, mivel foglalkozik a telefonján, ő pedig büszke lehet, hogy beavathat minket abba, ami igazán érdekli. Ha pedig olyasmit látunk, ami aggodalomra ad okot, legalább idejében megfékezhetjük, és meg is vitathatjuk a dilemmákat a gyermek életkorának megfelelően.

Fókuszban az alapok

Amennyiben kisebb gyermekünk kezébe adunk mobilt, a legalapvetőbb tudnivalókat is mondjuk el nekik! Például, hogy hol és milyen helyzetekben illik lenémítani a telefont, hogyan és mekkora hangerőn illik játszani, videózni nyilvános helyeken, és mikor jó, ha inkább fülhallgatót használunk. Az is fontos, hogy tudjon vigyázni a készülékre. Ehhez megfelelő, akár akasztóval ellátott tokot is beszerezhetünk neki.

Adatok védelme

Ha már nagyobb, azt is tanítsuk meg, mire való és miért jó a többfaktoros hitelesítés, illetve, miért érdemes erős jelszavakat megadni az egyes felületeken. Ha nem használjuk a szülői nyomon követés funkciót, kapcsoljuk ki a helymeghatározást, hogy ne legyen bemérhető a telefon, és gondoskodjunk az adatvédelmi beállításokról is, hogy a személyes adatok megosztása minimális legyen.

Fényképek és videók

Az elkészítésről és a közzétételről is elengedhetetlen beszélni. Ha 10 év alatti a gyermek, magyarázzuk el neki, hogy milyen jellegű felvételeket készíthet magáról, és milyeneket ne. Ha már ennél idősebb, a posztolásról is ejtsünk szót, és beszéljük át, hogy miért problémás például fürdőruhás vagy felnőttesen pózoló képet kitenni a világhálóra, illetve azt elküldeni másoknak.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek