Szerelem

4 csillagjegy, akinél működik a távkapcsolat

Létrehozva: 2024.11.17.

Van, aki szerint minden távkapcsolat halálra van ítélve, míg mások mintha könnyebben kezelnék, ha távol kell lenniük a szerelmüktől. Négy csillagjegy pedig egyenesen úgy érzi: náluk tökéletesen működik minden így is.

Kétségtelen, hogy ha a szerelem, a párkapcsolatok kérdése kerül szóba, akkor a távkapcsolat az egyik legmegosztóbb kérdéskör: van, aki szerint működhet a dolog, más pedig úgy vélekedik, már az is túl sok külön töltött idő, amíg a párok a maguk munkáját végzik nap közben. Hogy kinek van igaza, arra természetesen nem lehet választ adni, hiszen mindannyian mások vagyunk. Az azonban kijelenthető, hogy a következő csillagjegyek szülöttei sokkal jobban viselik a távolságból adódó kihívásokat, mint mások. Lássuk, kik is ők!

szerelem, kapcsolat, párkapcsolat
Mely csillagjegyeknek találták ki a párkapcsolatot? Eláruljuk!  Fotó: Bors

Ezeket a csillagjegyeket nem töri meg egy távkapcsolat

Nyilas: a független lélek

A kalandvágyó, független Nyilas nehezen viseli a kötöttségeket, egy távkapcsolatban azonban megkapja azt a fajta szabadságot, amire vágyik. Ő az, aki nem igényli partnere folyamatos jelenlétét, és mégis képes hozzá mélyen kötődni érzelmileg. Ráadásul kellőképp rugalmas az élet minden területén, így a távkapcsolattal járó kihívásokhoz is könnyűszerrel alkalmazkodik.

Bak: az eltökélt társ

A Bakokra az élet minden területén jellemző, hogy hosszú távon gondolkodnak, eltökéltek és céltudatosak. Ez alakítja a szerelmi életüket is, és épp ezért mondható el róluk, hogy a távkapcsolatok is jól működnek náluk. Ők ugyanis készek beletenni azt a plusz energiát, ami egy ilyen kapcsolat életben tartásához szükséges. Mondhatni: erőteljes munkamoráljuk itt is megmutatkozik. Ha elkötelezik magukat, azt komolyan veszik, ugyanakkor értékelik a személyes tér szabadságát.

Szűz: a karrierfókuszú társ

E jegyre jellemző, hogy távkapcsolatban köt ki: az ilyesfajta párkapcsolat ugyanis kiválóan összeegyeztethető a Szűz karrierfókuszú szemléletével. Sőt: egy "hagyományos" párkapcsolatban talán nehezebben viselné el a partnerük, hogy ennyire sok időt töltenek a jegy szülöttei munkával, így azonban más a helyzet. Hűségük ugyanakkor biztosítja, hogy a távolság ellenére is működjön a kapcsolat, kiváló szervezőkészségüknek köszönhetően pedig a leglehetetlenebb körülmények közt is összehozzák a "találkákat, randikat" legalább a virtuális térben, de akár személyesen is.

Bika: a hosszútávra tervező

A Bikák mindennél többre értékelik a hosszútávú párkapcsolatokat. Ennek köszönhetően meg van bennük az a türelem és kitartás, ami ahhoz kell, hogy ne ugorjanak bele valamibe idő előtt, és ugyanez a türelem és kitartás az, ami egy távkapcsolat esetén is segíti őket. Ők azok, akik szeretnek erős, mély érzelmi alapokra építkezni, és pontosan tudják: mindehhez idő kell.  

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek