A 40 éves anyuka módszere sokakat ledöbbentett.
Egy anyuka, akinek a manapság oly divatos „fogyasztó injekcióval” sikerült fogynia, úgy döntött, hogy 12 éves lányának is elkezdi adni a gyógyszert, hogy ne hízzon el.
A New York-i Kait Handler mindig is súlyproblémákkal küzdött, és azt mondja, most 12 éves lányán, Birdie-n már 8 éves korában észrevette a hasonló problémákat. Az anyuka ekkor döntött úgy, hogy lépni fog lánya súlygyarapodása ellen, és először terápiára küldte Birdie-t, majd odafigyelt arra, hogy mit és mikor eszik, valamint többet sétáltatta és fogyókúrás táborba is elküldte.
Idén azonban azzal kellett szembesülnie, hogy minden próbálkozása hiábavaló volt, ugyanis mindketten hivatalosan is klinikailag elhízottá váltak. Ez annyira feldühítette Kait, hogy úgy döntött drasztikusabb eszközökhöz folyamodik és beveti a „fogyi injekciót”: elvitte a lányát az orvosához, aki azonban nem volt hajlandó felírni az erős gyógyszert a gyereknek.
Az anyuka ezt követően egy távgyógyászati elhízásklinikához fordult segítségért, ahol Birdie-nek egy virtuális konzultációt követően fel is írták a Szemaglutidot, amely Wegovy és az Ozempic hatóanyagát is tartalmazza.
A saját önértékelésével küzd, és ez enyhítheti ezeket a problémákat. Miért ne adnám meg neki azt az eszközt, amire szüksége van ehhez?
– nyilatkozta Kait.
Ha magamra nézek, már nem szégyellem magam annyira, mint korábban. Úgy érzem, hogy egyre boldogabb vagyok
– mondta Birdie, akinek a gyógyszernek és fogyitáboroknak köszönhetően már szépen beindult a fogyása.
Ugyanakkor ezt is elárulta, hogy a gyógyszerek egyik mellékhatásaként sokszor hányingere van, de az étvágyát most már könnyebben tudja kontrollálni – írja a Mirror.
A számok azt mutatják, hogy a 12-15 éves gyerekek körében az elmúlt három évben nagymértékben nőtt a ennek a gyógyszernek használata. A statisztikák szerint a 2020-as 8700-ról 2023-ra 60 ezerre szökött fel a használók száma. Ez annak köszönhető, hogy a Wegovy-t 12 év feletti gyerekeknél a fogyás érdekében engedélyezték.