Ha eddig még nem találtunk magunknak testhezálló mozgásformát, akkor itt az ideje, hogy elmenjünk egy uszodába!
Akármilyen sportot is űzünk, mindegyik hangulatjavító hatással rendelkezik, és meghosszabbíthatja az életünket. Az úszás azonban különösen jó hatással van a testünkre, lelkünkre és elménkre is. A Fanny magazin összegyűjtött hat okot, ami miatt azoknak is érdemes az úszást választaniuk, akik még csak nem is gondolták, hogy ez a mozgásforma jó lehet nekik.
Az úszás az agyműködésre is rendkívül pozitívan hat, ugyanis fokozza az agyban a vér áramlását, ami pedig több oxigénhez juttatja az agyat. Ennek hatására javul a memória, és fokozódnak a kognitív képességek.
Az úszásnak a hangulatjavító hatása is kiemelkedő. Azt jól tudjuk, hogy a téli időszakban, a hideg és sötét idő hatására hajlamosabbak vagyunk a depresszióra. Ez az állapot egészen tavaszig is eltarthat, de nem akkor, ha rendszeresen eljárunk úszni. Ugyanis ez a mozgásforma jelentős hangulatjavító hatással bír, mivel magának a víznek, már a puszta látványa is nyugtatja az idegeket és növeli a szervezetben a boldogsághormonok termelődését. Az általános egészségi állapotunk is sokkal jobb lesz tőle, mivel csökkenti a stressz-szintet, enyhíti a szorongást és még az alvás mennyiségét és minőségét is képes javítani. A téli úszás az olyan betegségek kellemetlen tüneteit is enyhíteni tudja, mint az asztma, a fibromialgia és az ízületi gyulladás.
Az ülő életmód nemcsak elhízással, hanem magas vérnyomással is járhat. Több kutatás is bizonyította, hogy a rendszeres úszás jelentősen csökkenti a vérnyomást abban az esetben, ha magas vérnyomással küzdünk. Mindemellett még az inzulinérzékenységet is növeli, aminek hatására elkerülhetjük a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását is.
Nem csupán az úszás, de bármilyen vízben végezhető mozgás, mint például a vízi aerobik, vízilabda, aquastep vagy vízibalett, jelentősen javítja az általános egészségi állapotunkat, fokozza az immunrendszerünk működését és jobb közérzetet biztosít.
Az úszás nagyon hatékony a szív- és érrendszeri funkciók javításában és a gyulladás csökkentésében is, amely segíthet a krónikus betegségek megelőzésében.
A kardió sok más formájával ellentétben az úszás egyedülálló módon, az összes izmunkat munkára fogja, így előfordulhat, hogy másnap olyan testrészeinkben érzünk izomlázat, ahol azt sem tudtuk, hogy van izmunk. Ebbe beletartoznak a belső, kötőszöveti izmok is, amelyeket ugyan kitapintani nem tudunk, de a belső szerveink működését jelentősen javítják. Az egész test tonizálása mellett az úszás erőt és állóképességet is épít.
Ha sérüléseink vagy fájó ízületeink vannak, esetleg jelentős túlsúllyal küzdünk, az úszás nagyszerű alternatívája bármely testedzésnek, akkor is, ha tényleg nehezünkre esik még a járás is. A vízben sokkal könnyebb a mozgás, nem terheljük a saját testsúlyunkkal az ízületeinket, ennek köszönhetően gyakorlatilag észrevétlenül égetjük a zsírt és fejlesztjük az izmainkat. Akár valamilyen sérülésből lábadozunk, akár csak alacsony intenzitású testedzési formát keresünk, az úszás lehet a legjobb választás számunkra. Ha ez még nem lenne elég, jó, ha tudjuk, hogy az izmok nyújtásában és ellazításában is élen jár ez a mozgásforma.