Különös helyzetről számolt be egy fiatal nő. Vajon neki van igaza, vagy a párjának?
Igencsak kellemetlen helyzetbe került párkapcsolatában egy fiatal nő. Úgy döntött, inkognitóját megőrizve, de nyilvánosan kér segítséget, ugyanis már nem tudja, mit tegyen, és abban sem biztos, hogy neki vagy a barátjának van-e igaza. A 23 éves hölgy a The Sun tanácsadó rovatának árulta el: vele egyidős párjával bő egy éve vannak együtt. Minden működik köztük, kivéve egy dolgot: nem szeret a szexről beszélni. Magát az aktusokat kedveli, ugyanakkor nem akar róla beszélni, nem akarja azokat kitárgyalni. Mindezt pedig nem holmi szégyenlősségből teszi: négy évvel korábban megerőszakolták, így traumatikus élményeket hoz felszínre, ha a szexről beszél – ezt azonban a barátja képtelen elfogadni.
Négy éve megerőszakoltak. Erről ő is tud, és mégsem akarja elfogadni, vagy megérteni, hogy egyes dolgokkal egyszerűen küzdök. Én túlzom el a helyzetet, vagy ő erőlteti túlságosan?
– tette fel a kérdést a fiatal nő.
– Ő erőlteti túlságosan. Nem meglepő, hogy kényelmetlen számodra a szexről beszélni – erősítette meg a nőt válasza elején a tanácsadó, hozzátéve: egyrészt közölnie kell a barátjával, hogy legyen türelemmel, másrészt a nemi erőszak kapcsán talán érdemes lenne pszichológus segítségét kérnie.