Hamupipőke-szindróma

Képzeljünk magunk elé egy nőt, aki egyedülállóként még ambiciózus és magabiztos, majd bekerül egy kapcsolatba, és azon kapja magát, hogy a karrierje megtorpan, rosszabb esetben mélyrepülésben zuhanni kezd. Eddig ugyan tette a dolgát, amit a társadalom elvár tőle, de – talán tudat alatt – várta, hogy jöjjön valaki, aki inspirálja, aki irányítja az életét, aki megmenti - írja a Fanny magazin.

Honnan ered?

A „Hamupipőke-szindróma” kifejezést Agatha Christie találta ki egy rejtélyes gyilkosságról szóló regényben, de Colette Dowling írónő tette népszerűvé még az 1980-as években, amikor megírta azonos című könyvét. Ebben azt az elméletét fejtette ki, hogy a nőket függőségre nevelik, és ez a tudattalan igény, hogy megvédjék és megmentsék őket, ahhoz vezet, hogy hajlamosak állandóan szabotálni a saját sikerüket és boldogságukat. A könyv világszerte nagy érdeklődést váltott ki.

Mi ez pontosan?

Hamupipőkéhez hasonlóan az illető úgy véli, hogy a kemény munkája és intelligenciája nem elég a boldogulásához, ezért szüksége van egy külső erőre, egy másik személyre, aki megmenti a helyzetet.

– Tulajdonképpen egy rejtett vágy arra, hogy az ember megmeneküljön. Mélyen legbelül nem akar felelősséget vállalni önmagáért, és fél a függetlenségtől. A kifejezés valójában bármilyen nemű emberre vonatkozhat, aki hajlamos arra, hogy az életét más emberektől tegye függővé. Azt szeretné, hogy valaki más gondoskodjon róla, ahelyett, hogy saját magáról gondoskodna, legyen szó akár anyagi, mentális vagy érzelmi gondokról. Az illető szabotálja a saját sikereit, hogy gyenge és menthető maradjon mások szemében – mondja dr. Makai Gábor pszichoterapeuta.

Milyen jelei vannak?

A gyakorlatban ez abban nyilvánul meg, hogy például a fontos dolgokról, megbeszélésekről, határidőkről „megfeledkezik”. Mindig hirtelen drámai helyzetek alakulnak ki körülötte, főleg a nagy lépések, döntések előtt közvetlenül egyszer csak meggondolja magát.

– Gyakran előfordul – a függőség érzésével együtt jár –, hogy pánikba eshet a gondolattól, hogy a partnere elhagyja, fél belegondolni, hogy mi lenne vele egyedül, hogyan boldogulna. Lehetnek olyan ciklusai is, amelyben egyedül is erős és talpraesett, de amint kapcsolatban él, ez megszűnik. Ennek oka lehet egyszerűen az is, hogy kevésbé koncentrál a karrierjére, mert inkább több időt tölt a párja igényeinek kielégítésével, mint önmagával. A gondoskodás válik a legfontosabbá. Ennek szinte egyenes következménye, hogy az illetőnek anyagi gondjai adódnak, és még inkább szüksége van rá, hogy a társa átvegye az irányítást. Folyamatosan gyengélkedik,

 – magyarázza a szakértő.

Miért alakul ki?

A társadalmi hozzáállás ugyan sokat változott a férfi-női szerepeket illetően, mióta Dowling megírta a Hamupipőke-komplexusról szóló könyvét, de nem mindenki számára. 

– Sokan még mindig olyan családban nőttek vagy nőnek fel, amely – tudatosan vagy sem – arra bátorít egy nőt, hogy független helyett függő legyen. Egy nő számára ez úgy nézhet ki, mintha a „hagyományos értékek” mentén nevelkedett volna. Ahol a fiúk a bátrak, a tettre készek, a lányoknak pedig háziasnak, gondoskodónak, jóságosnak és kedvesnek kell lenniük. Ha gyerekként nem tanítottak meg valakit arra, hogy nézzen szembe a félelemmel, ha viccelődtek vele, hogy milyen jó feleség és anya válik majd belőle, vagy hogy gazdag emberhez menjen majd feleségül, akkor nem táplálták belé azt a tudatosságot, hogy erős ember, aki, ha a saját életét kezébe veszi, akkor képes bármilyen célt elérni önerőből, egyedül. Férfiak esetében ez jellemzően nem az anyagiakról szól, ők inkább a mentális és érzelmi egyensúlyukról képtelenek gondoskodni egyedül. Ez gyakori probléma akkor, ha „anyuci pici fiaként” nőttek fel. Ha minden döntést helyette hoztak meg, és soha nem tanították meg arra, hogy önállóan gondolkodjon, vagy merjen más lenni – figyelmeztet a pszichológus.

Hogyan lehet kilépni a cipellőből?

A Hamupipőke-komplexusban szenvedők vadul ingadoznak egyik végletből a másikba.

– Egy kapcsolatban rászorulók és pánikbetegek lehetnek, de ha a kapcsolat véget ér, túlságosan függetlenné válnak. Soha nem kérnek segítséget, és görcsösen küzdenek, hogy elérjék a céljaikat, de egyáltalán nem érzik magukat stabilnak vagy magabiztosnak. Sem a függőség, sem a túlzott függetlenség önmagában nem egészséges. A függőség társfüggőséghez vezethet, a heves függetlenség pedig úgynevezett „ellenfüggőséghez”, amikor az ember elszigeteli magát másoktól, és elhárít mindent, ami fenyegetést jelenthet a látszólagos autonómiájára nézve. Mi tehát a megoldás? Mint a legtöbb dologban, a legjobb út nem a végletek között ugrálva, hanem valahol középen van. Tudatosítani kell minden embernek magában, hogy „Tudom, hogy egyedül is képes vagyok túlélni és boldogulni, tudok vigyázni magamra és gondoskodni magamról. De ha úgy döntök, hogy időnként függök mástól, akkor hagyom, hogy cserébe ő is függjön tőlem”. Nem arról van szó, hogy csak úgy el kell dönteni, hogy az ember mától kezdve nem dobja félre a személyes vágyait, amikor a szerelem bekopogtat az ajtón, mert ez a gyakorlatban nem működik. A Hamupipőke-komplexus mélyen beivódik az illető világlátásmódjába, valamint gyermekkora óta meglévő tudattalan hiedelmekből ered. A változáshoz tehát időre, elkötelezettségre és kemény munkára van szükség. Ehhez gyógyítani kell azokat a múltbeli helyzeteket, amelyek ártottak az önbecsülésének, felismerni, hogy ki is ő valójában, és mit akar igazából. Számos önsegítő könyv létezik, amelyek nagyszerű kiindulópontot jelenthetnek, akárcsak az internetes csoportok és fórumok. De a leghasznosabb egy terapeutával való közös munka. A terápia is egyfajta kapcsolat, ezáltal modellként szolgálhat, amely megmutatja az embernek a saját függőségi igényét, valamint speciális módszerek segítségével egy biztonságos térben gyakorolhatja, hogyan alakíthat ki egészséges párkapcsolatot – tanácsolja dr. Makai Gábor.