Miért harapunk saját magunkba? Az önszabotáló viselkedés pszichológiája

Létezik egy sokatmondó mitológiai szimbólum, a saját farkába harapó kígyó, illetve sárkány képe, ami a körforgást és örökkévalóságot, a ciklikus ismétlődést, valamint a megújulást jelképezi. Az uroborosz névre hallgató jelenség alapvetően pozitív üzenettel bír, mégis ott motoszkálhat bennünk a gondolat, hogy miért harap bármilyen lény is önmagába? A válasz meglehetősen összetett, hogy megértsük, vizsgáljuk meg az önszabotázs jelentését!

Mélyen lakoznak a mozgatórugók: Fontos megérteni, mi az önszabotázs jelentése

Mindenki szeretne boldog lenni, előrejutni az életben, a céljait és álmait megvalósítani. A legtöbb ember arra vágyik, hogy sikeres legyen a munkában, megtalálja a szerelmet, kiteljesedjen egy szeretett hobbiban. Ezért a többség küzdeni is hajlandó, ám a motiváltság sok esetben csupán látszólagos. Úgy tűnhet, mindent megtesz az egyén saját boldogulása érdekében, de valahogyan mégis folyton olyan körülményeket hoz létre, melyek gátolják tervei megvalósulását. 

– Az önszabotázs bizonyos szempontból egyfajta tudattalan énvédő mechanizmus, aminek az a célja, hogy megvédjen az ismeretlentől, és benne tartson a jól megszokott, biztonságos környezetben és helyzetben – magyarázza Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta a Fanny magazinnak. – A legtöbben a gyerekkorban tapasztalt minták szerint cselekszenek, emellett sokan nagyon félnek attól, hogy sikeres legyenek, mivel könnyebb a megszokások szerint élni, és nagy kontraszt lenne elhagyni a komfortzónát. Hiszen mit tennénk, ha tényleg összejönne a vágyott párkapcsolat vagy megkapnánk az álommunkát? Valószínűleg nem tudnánk mit kezdeni vele, mert nem lenne ismerős a helyzet. Az ettől való félelmünk könnyen önszabotáló viselkedésbe taszíthat. A saját farkába harapó kígyónak ugyanis nem kell kilépnie a megszokott komfortjából. Még ha nem is jó, legalább biztos.

Az önszabotázs legtöbbször nehéz érzelmekből táplálkozik

A félelem mellett olyan negatív emóciók éltethetik az önszabotáló viselkedést, mint a bizonytalanság, a csalódottság, a düh és harag, vagy éppen a szorongás és frusztráció. A korlátozó magatartást az önbizalom- és az önmagunkba vetett hit hiánya is fenntartja, hiszen ha nem bízunk magunkban és abban, hogy helyt tudunk állni új helyzetekben, nem merünk majd lépni.
– A családból hozott minták és történetek, a régi szorongások és a korábbi rossz tapasztalatok, azaz a múlt lenyomatai nyomán létrejövő csalódottságok nyilvánulnak meg az önszabotáló megküzdési módban. Mivel az ismerős helyzeteket minősítjük biztonságosnak, hiszen erre van példánk, a hiedelemrendszerünk szerint azt gondoljuk, nem tehetünk meg bármit, csakis bizonyos, már kipróbált, bejáratott dolgokat – emeli ki a szakpszichológus. – Az önszabotálás azért is marad fenn, mert nem hisszük el magunkról, hogy elérhetünk valamit. A kritikus hang a fejünkben azt mondja: erre nem vagy képes, úgysem sikerül, nem lesz ebből semmi jó, és folytathatnánk a sort, milyen mondatokkal és módszerekkel tudjuk leértékelni és a cselekvésben gátolni magunkat.

A szakértő azt is kiemelte, ritka, hogy valaki teljesen tudatos legyen az ilyen dolgokban. Az aktuális kedvünk, általános hozzáállásunk és viselkedésünk mögött összetett okok húzódnak, amikre az önismeret fejlesztésével és nyitottsággal láthatunk rá. Megéléseink és tetteink megfigyelése során közelebb juthatunk ahhoz, ami valójában bennünk zajlik. A legbelsőbb motivációk tudatos szintre emelése nagy energiabefektetés, de ha ezt vállaljuk, alakíthatunk a gondolkodásmódunkon, ami segíthet jobban értékelni önmagunkat, és esélyt adhat arra, hogy kitörjünk az akadályozó viselkedés köréből.

Mit tehetünk önszabotázs ellen?

A legfontosabb az lenne, hogy képesek legyünk lecsendesíteni azokat a kritikus, bántó és hátráltató belső hangokat, melyeket talán már gyerekkorunk óta hordozunk. Ezzel párhuzamosan érdemes a tettek mezejére lépni, és belevágni a vágyott célok megvalósításába. 

– Célszerű önismerettel foglalkozni, aminek folyamán közelebb kerülhetünk magunkhoz, és megszerethetjük azt a személyt, akik vagyunk. Egy ilyen folyamatban el lehet kezdeni feltárni, hogy a belső hangok honnan ismerősek, miből erednek, kit személyesítenek meg, miért vannak jelen az életünkben. Ha ezekre választ találunk, megkérdőjelezhetjük őket és végig gondolhatjuk, miért van szükségünk a múlt lenyomatainak tovább cipeléséhez – javasolja Sarkadi Bálint. – Jó módszer lehet még, ha készítünk egy tervet, amire kifejezetten megfelelő időpont az év eleje. Ebben összeírhatjuk a céljainkat, ami máris egy lépés. A másik, hogy megfogalmazzuk, milyen konkrét dolgokat tudunk tenni annak érdekében, hogy elinduljunk az úton. Például, ha félünk egyedül ismerkedni, akkor magunkkal vihetünk valakit, egy barátot vagy barátnőt, aki betöltheti a „szárnysegéd” szerepét. Vagy ha tudjuk, hogy hajlamosak vagyunk ellógni az esti edzésről, egy nyelvóráról vagy egyéb elfoglaltságról például fáradtságra hivatkozva, akkor választhatunk online lehetőségeket. Vizsgáljuk meg a körülményeket, fedjük fel a gátló tényezőket, majd próbáljunk meg változtatni azon, amin lehetséges.