Nem először írok a Bán házaspárról, a szülőkről, akik másfél éve vesztették el 25 esztendős fiukat. A Bors újra és újra visszatér erre a szörnyű tragédiára, és csak azt ígérhetjük: a jövőben sem lesz ez másként.
Hiszen a gyászoló szülők azt szeretnék, hogy ebben az országban ne maradhasson következmények nélkül egy fiatal, ambiciózus, szeretni való srác életének kioltása. És ilyen törekvéseket csak támogatni lehet.
Elképesztőnek tartom, hogy miközben tanúk sokasága és a sérülések keletkezésének tisztázását felvető orvosszakértői vélemények állnak rendelkezésre, a nyomozó hatóság az elvarratlan szálakat hátrahagyva zárta le az ügyet. Csak remélni merem, hogy pusztán hányaveti munkáról beszélünk, és nincs igaza idősebb Bán Istvánnak.
Szerinte a fiára támadó társaságot potentát családok gyermekei alkották. Jóhírű famíliák érdeke fűződhet ahhoz, hogy ez a „balszerencsés eset” feledésbe merüljön. Másfelől is több kínos vetülete lehet az ügynek, hiszen próbaidős rendőrök, és egy orvos is az érintettjei közé tartozik. A kötekedők társaságában tartózkodott doki azon a kórházi osztályon dolgozott, ahová a súlyosan sérült fiút beszállították.
Az apa joggal kérdezheti: vajon ez így etikus? Kezelheti egy olyan ember a sérültet, aki a rendőrségi ügyben az ellenérdekeltje?
Megannyi dilemma. De úgy tűnik, ez a hatóságokat hidegen hagyja. Még szerencse, hogy a jogalkotók az ilyen esetekre is gondoltak. Az asztalról lesöpört sérelmeken pótmagánvádas el-járásban lehet elégtételt venni. És Bán István szülei éltek is a lehetőséggel.
Tovább folytatják harcukat. Egy dalsor jutott eszembe, legyen ez az üzenet a Bán házaspárnak: „A végén persze győz a jó. A gonosz megfizet mindenért.”
