Emlékeznek rá, amikor Jack Nicholson a Lesz ez még így se! című filmben saját kést és villát vitt az étterembe, mert betegesen viszolygott az olyan evőeszközöktől, amiket mások is használtak?
És arra, hogy a járdán szinte ugrálva közlekedett mert úgy gondolta, hogy ha a csíkra lép, valami rossz dolog történik vele? A film mániás főhősén jót nevettünk mi, a mozinézők, a súlyos fóbiákban szenvedők azonban – ilyet játszott a színész is – egy cseppet sem tartják szórakoztatónak a kényszeres tevékenységeiket. Ez számukra a mindennapi működésük kulcsa.
Ahogy nálunk megjelent Nacsa Olivér fóbiáiról szóló cikkünket olvastam, kicsit magamra ismertem. Képtelen vagyok például úgy kilépni a lakásom ajtaján, hogy nincs elmosogatva. A rituáléknak azonban itt még nincs vége, a mosogatótálat is szárazra törlöm, hogy ne legyen vízcseppes. A tusfürdők dobozát a zuhanyzás után lemosom, a kupakját mindig bezárom. Nálam válóok a fogkrémes tubus középen megnyomva, és a cipőknek is párban, szigorúan egymáshoz igazodva kell állniuk.
Akármilyen fáradt vagyok, a függöny két felének párhuzamosan kell lógnia, és akár éjszaka is felkelek, ha azt veszem észre, hogy nincs kattanásig betolva egy fiók. Eddig azt hittem, mindez a Szűz-Bak csillagjegyemnek köszönhető, de Nacsa augusztusi születésű, vagyis Oroszlán, így nem foghatom a csillagokra ezeket a felvett hülyeségeket.
Be kell látnom, hogy én is a kényszeresség egyik enyhe változatában szenvedek, és bár lehet, hogy tudnék tenni ellene, egyszerűen nincs időm a rehabilitációra. Most gyorsan be is fejezem a cikket, mert nem töröltem le a számítógépem billentyűzetét fertőtlenítővel reggel – ahogy szoktam –, és képtelen vagyok a továbbiakban hozzáérni.
