Ha én védett medve volnék, önként kérném a felvételem a budakeszi vadasparkba, hátha ott nincs dirr-durr, piff-puff, nyekk…
Bakot lőttek. De még mekkorát! Kapitálisat! Medvényit. Ki tudja? Talán, ha a Brumi pólót húz, minden másképp alakul. Magyar vagyok, nem turista. A megkülönböztető jelzés híján azonban esélye sem maradt a túlélésre. Dirr-durr, piff-puff, nyekk…
Ejnye, mackó! Legalább álltál volna két lábra! Akkor tán nem néznek vaddisznónak a sasszemű jágerek. Bár az is igaz: néha az embert is vaddisznónak nézik. Meg a vakondot. A sáskát. A levelibékát. A katicabogarat. Az erdei csiperkét. A négylevelű lóherét. És mikroszkóppal még a papucsállatkát is vaddisznónak nézik. Dirr-durr, piff-puff, nyekk…
Az erdő hemzseg az állatoktól. Rókák, nyuszik, cickányok, igazgatók, pr-managerek, life-coach-ok, plasztikai sebészek, részegen karambolozó színészek szaladgálnak benne. Az erdő már nem a csend szentélye, egész évben szól a shotgun blues. Ha én védett medve volnék, önként kérném a felvételem a budakeszi vadasparkba, hátha ott nincs dirr-durr, piff-puff, nyekk…
Azonban, ha én Hubertus-keresztes vadász volnék… Hát, akkor… Szerintem… Szóval… Egészen biztos, hogy… Voltaképpen… Maximálisan és teljes erőbedobással… De főképpen a természetvédelmi szempontokat szem előtt tartva… Minden erőmmel – tehát hót ziher, hogy ez a Hubertus-kereszt valami nagyon-nagyon nagy kitüntetés. Az kapja, aki dirr-durr, piff-puff, nyekk…
Ja, és még valami. Messzemenőkig méltányolandó, hogy a Medvekiller Vt. (MVT) teljes elnöksége lemondott. Testületileg. A lépés Európa irányába mutat. És példaértékű. A társaság saját halottjának tekinti az elhunytat. Temetéséről később gondoskodnak. Egyben az MVT mély fájdalmát fejezi ki a gyászoló hozzátartozóknak. Medvék, ezer bocsánat. Bocsi. Bocs.
