››Leginkább úgy viselkednek, mint a család legkisebb gyereke, aki bármit csinál, úgyis a nagyobbat fogják lepofozni.‹‹
A kamionos utálja az autóst. Az autós a motorost, de amiben mindnyájan közösek: gyűlölik a budapesti bicikliseket. Velünk együtt – teszik hozzá a gyalogosok. Éppen ezért most sokan kéjes örömet érezhetnek, hiszen a hír szerint gyorshajtásért büntetik a budapesti kerékpárosokat. Hamar essünk túl rajta: ez a büntetősdi egy nagy marhaság, valakit azért levenni nem kevés pénzzel, mert átlépte a 10 kilométeres sebességhatárt inkább vicces.
A budapesti kerékpárosokkal azonban – tisztelet a kivételnek – baj van. Komoly baj.
Leginkább úgy viselkednek, mint a család legkisebb gyereke, aki bármit csinál, úgyis a nagyobbat fogják lepofozni. Amíg nem voltak kerékpárutak, mindenki őket sajnálta. Szegények, járdára fel, járdára le, tiszta életveszély, és az a kibírhatatlan füst... Amióta azonban a legtöbb helyen a járdára festettek két csíkot, a biciklisek egyedfejlődése váratlan irányt vett.
A legtöbbjük úgy érzi, ezzel a két csíkkal hármat-négyet lépett a „táplálékláncban”, az a legkevesebb, hogy lecsilingelik azokat, akik rá merészelnek lépni az utukra, a sűrűbb az, hogy be is szólnak. Ilyenkor kemények, határozottak és sietnek, ám egyszer elfogy a kerékpárút, és kénytelenek az autósok között menni. Na, akkor megint ártatlanok és védtelenek, akikre vigyázni kell, de azért, ha piros a lámpa, úgy átmennek rajta, mint a huzat, és jelentkezzen valaki, aki látott mostanában biciklit toló embert – a zebrán...
Tudom, aki eddig jutott az olvasásban, és éppenséggel kerékpáros, az már élesíti is a kését, vagy enyhébb esetben kommentben írja majd le, hogy mekkora köcsög vagyok, meg nyeszlett gyalogos, esetleg béna autós, aki gyerekkori traumái miatt is másokat talál meg.
Baj van, fiúk és lányok. Kerékpározom...
