Joli néni, ez a kedves idős asszony néha biztosan eltöpreng rajta: mi lett volna, ha? Számvetés. Bizonyos életszakaszok lezárásakor minden ember azon morfondírozik, hogy megtalálja a sorsfordító pillanatokat, és megpróbálja tisztán látni, hova jutott, és mi történt volna akkor, ha a másik irányba indul.
Tehát: mi lett volna, ha?
Mi következett volna, ha például József Attila nem lép a vonat elé? Vajon igazi szerelemmé nemesedik a kapcsolata Joli nénivel? S e románc végül megkoronázódik házassággal, gyerekekkel, kigyógyulással a depresszióból, kiúttal az őrületből? Újabb, még nagyszerűbb költeményekkel? És a meseszerű, „boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezéssel?
Joli néni nem lehetett a tragikus sorsú poéta múzsája. Helyette egy péklegény húzott karikagyűrűt az ujjára. És lett szép ház, lett szép gyerek, lett szép unoka, és lassan eltelik egy évszázad, de Jolika még ma is itt él velünk, és nosztalgiával telve idézi fel a régmúlt gyönyörű emlékeit.
Azt mondja: úgy volt teljes az élete, ahogyan leélte. Az illúziók kergetése a keserű ember sajátja. Ami Jolikának jutott, azt úgy hívják: boldogság.
