»Amir nem érti, mi történik. Nem érti, miért nem érhet oda az orvos bácsihoz, és miért nincs esélye arra, hogy megélje az ötödik születésnapját...«
Számomra a négyéves afgán kisfiú, Amir a jelképe a menekültellenes hisztériának. Most kellene az összes kerítésépítőnek, plakátragasztónak, a migránsokat szánalmas belpolitikai céljaikra felhasználó politikusoknak azt mondaniuk, bocsánat, Amir, az Isten irgalmazzon nekünk!
Amirnak ugyanis talán egy hete van hátra. Ha nem jut el Németországba, és nem operálják meg a szívét, akkor meghal. A családja viszont Budapesten, a Keleti pályaudvarnál vár tehetetlenül. Menekültek, papírjaik nincsenek, vonatra nem szállhatnak, mert azonnal lekapják őket a rendőrök. Pedig nem akarnak ők mást, csak eljutni az orvoshoz.
Amir nem érti, mi történik. Nem érti, miért nem érhet oda az orvos bácsihoz, és miért nincs esélye arra, hogy megélje az ötödik születésnapját...
Ne tűnjek álszentnek, én sem örülnék, ha kétmillió szerencsétlen sorsú ember özönlené el Magyarországot. De oda se jussunk el, hogy megverjük, megkéseljük a nyomorult migránst, mert rajtunk keresztül akar továbbszökni a jobb élet reményében. És ne nézzük tétlenül, ha egy négyéves kisfiú egy pesti pályaudvaron haldoklik!
Amirért amúgy legkésőbb ma reggel kellene mentőt küldenie a magyar egészségügyi miniszternek. Gyanítom, nem teszi. Lehet, hogy éppen öltönyös kerítésszemlére megy a szerb határhoz...
