»Ez egy magabiztos, agresszív mozdulat magabiztos és agresszív fejtartással.«
Ez a középső ujj... ez nem egy zavarban lévő fiatalember buta gesztusa. Nem. Itt nincs szégyenlősség, bűnbánat, nincs „elsüllyednék a föld alá” érzés. Ez egy magabiztos, agresszív mozdulat magabiztos és agresszív fejtartással. Mintha azt mondaná: Fotós, hogy mersz te Engem lefotózni?! Olvasó, hogy mersz te Engem bámulni?!
Ez a testbeszéd számomra többet elmond K. Bálintról, mint a pszichológusok értékelései. Úgy gondolom, olyan fiatalember lehet, aki azt hitte, előtte nincs lehetetlen.
Húszévesen már terepjáróval furikázik, pazar házban nőtt fel, a nagyszülők erdőtulajdonosok, a barátok elmondása szerint olykor drogra is futotta neki – mindene megvolt, minden jót birtokolt.
Kivéve egyvalamit: egy lányt. Egy lány szerelmét. Vivien elutasította őt. Őt!
Milyen korban is élünk most? Olyanban, ahol kellő gátlástalansággal, erőszakkal minden elérhető. Ahol az „én többre vagyok hivatva” azt is jelenti, nekem több jár, többet szabad, mint másoknak. Elveszi, ami kell neki.
Szerintem így érezhetett Bálint. Erről árulkodik az a bizonyos középső ujj: ő ilyen ember lett.
A gyanú és saját beismerő vallomása szerint: gyilkos.
