»Egyszerűen felcímkézték és bedobták a sok-sok névtelen, arctalan halott közé. Ahelyett, hogy az elérhető információk alapján tisztességesen kinyomozták volna, hogy ki volt ő.«
Csak egy újabb holttest az utcán télvíz idején. Egy idősödő emberé. Megfagyott. Tepsibe vele, mehet a boncasztalra! Nagy orr, elálló fülek, lefirkantva a jegyzőkönyvbe. Egy hónap, és már el is földelik egy köztemetőben. Ismeretlen holttest. Ennyi, rutineljárás, nem kell ezt túlgondolni, mindennapos.
Kivéve azoknak, akiknek az ismeretlen férfi az apja, a nagyapja, a testvére vagy a jó barátja volt. Nekik ez egyáltalán nem rutin vagy megbocsátható hiba. Hanem gyalázat és fájdalom, amelyet a kártérítés, az exhumálás és az újratemetés sem enyhíthet.
Mert az emlék megmarad. Annak emléke, hogy szerettünket elvárható tisztelet, odafigyelés és szakmai hozzáértés nélkül egyszerűen felcímkézték és bedobták a sok-sok névtelen, arctalan halott közé. Ahelyett, hogy az elérhető információk alapján tisztességesen kinyomozták volna, hogy ki volt ő.
Nem tudhatjuk, hogy a rendőrök és az igazságügyi orvos szakértők miért hibáztak. Nem hiszem, hogy az előítélet vagy a hányaveti hozzáállás miatt. Talán túl sok ilyen esetet láttak, és a fásultság kiölte néhányukból az empátiát.
Az ugyanis nincs benne a tankönyvekben. De ehhez a munkához nélkülözhetetlen.
