Teljesen összetört az az édesanya, akinek azt mondták az orvosai, nem kell aggódnia a gyomorfájdalma miatt, végül kiderült, hogy hasnyálmirigyrákja van és már csak hetei vannak hátra az életéből.
A 33 éves Danielle Connor az edinburghi Mountcastle-ből idén januárban kezdett hát- és hasfájdalmaktól szenvedni. Amikor elvesztette az étvágyát és gyakran járt a mosdóba, felhívta az orvosát, aki megnyugtatta, hogy valószínűleg csak ételmérgezése vagy emésztési zavara, esetleg kezdődő fekélye van.
Napokkal később azonban besárgult, ekkor kórházba került, ahol cisztát találtak a hasnyálmirigyén. A vizsgálatok azonban kimutatták, hogy a helyzet ennél sokkal rosszabb: rákos elváltozása volt. Legjobb barátja, Nicola MacDonald azt mondta, Danielle és családja szíve összetört a hír hallatán.
"Közölték vele, hogy harmadik stádiumú hasnyálmirigyrákja van. Azt tanácsolták, hogy a lehető legerősebb kemoterápián vegyen részt. De sajnos csak két kemoterápián tudott részt venni, mert annyira rosszul lett tőle, valamint a máján is tályog keletkezett, amit kezelni kellett. Több vérátömlesztést is kapott, és az orvosok azon gondolkodtak, segíthetne-e rajta egy újabb. Három héttel ezelőtt azonban CT-vizsgálaton esett át, és közölték vele, a daganat megnőtt, a tályog pedig dupla méretű lett. Nem tudta folytatni a terápiát, nem volt elég ereje hozzá. Május 2-án az onkológus közölte velünk, hogy Danielle ideje véges. Semmit sem tehetnek már azért, hogy megmentsék, így hazaengedték, hogy a családja és a szerettei körében távozzon".
Danielle létrehozott egy Instagram-oldalt, amelyen az utolsó napjait dokumentálja. Mint írta, az idő most már a legértékesebb számára, így azokkal szeretne lenni, akiket szeret, és csak olyan dolgokat akar csinálni, ami boldoggá teszi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.