Önmaga fotózása közben zuhant a járdára a budapesti Szabadság hídon egy 19 éves holland férfi. Omar bejelentkezett egy Király utcai hotelbe, felment a szobájába, majd a nyakába vette a várost. Soha többé nem látták a szálláshelyén.
A legendás televízióst komoly baleset érte, de bízik a gyors gyógyulásban.
Az első nap már meg is történt a baj.
Fának ütközött egy autó Kozárd közelében.
Rejtélyes körülmények között szenvedett balesetet egy édesanya, aki ezekben a percekben is az életéért küzd. Kislányának köszönheti az életét, aki azonnal segítségért sietett.
Rasovszky Kristóf remek úszással ezüstérmes lett a 10 kilométeres nyílt vízi úszás olimpiai versenyében. A magyar sportoló épp bőrrel ért célba, brit ellenfelét azonban szó szerint kiütötték.
Felborult egy teherautó az ütközést miatt.
Az Irányi Dániel utcánál történt a baleset.