<p>Továbbra is nagy erőkkel folyik a nyomozás az október másodikán Isztambulban, a szaúdi konzulátuson meggyilkolt újságíró ügyében.</p>
<p>A felismerhetetlenségig összeroncsolódott az a kocsi, amelynek mindhárom utasa a helyszínen életét vesztette az Ózd melletti balesetben tegnap este. A másik autóban ülő két embert életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.</p>
<p>Titokzatos ügyben nyomoznak a rendőrök. Órákon át helyszíneltek egy parkolóban olyan védőfelszerelésben, amit jelentős bűncselekmények esetén használnak. </p>
Aligha közismert, hogy egy gróf holtteste látható az első magyar bűnügyi helyszíni fotón, ami idestova százhatvan éves.
Tizenhat élet - köztük sok diák: a péntek éjjeli szörnyűségek feldolgozását nagyban segítené, ha legalább a miérteket ismernénk. A szakértők szerint azonban erre még nagyon sokat kell várni.