Harminc évnyi házasság után fiatal szeretőjéhez akart költözni egy győri asszony, ezért méltatlankodó férjét altatókkal és ipari mennyiségű káliumtablettával végezte ki. N. K. most életfogytiglani börtönnel számolhat.
Ha már a házasságukat tönkretette, fizessen is.
A TV2-n futó Ázsia Expressz versenyzője, Kandász Andrea 22 éve él boldog és meglehetősen nyitott házasságban a férjével
Havi százezrekkel támogatja, autót és házat is vesz a volt fradista a válásra készülő feleségének.
Bár felesége vélhetőleg az összes félrelépéséről tudott, mégsem volt otthon soha ajtócsapkodás. Felesége elnézte hűtlenkedéseit, ugyanis tudta, hogy az Operett népszerű bonvivánja mellette hajtja álomra a fejét.
Tettét követően az asszony lehúzta a vécén a levágott péniszt, majd bevett 40 altatót.
Villámgyorsan megsemmisült az idilli hangulat.