Vajon a nők is képesek súlyos bűncselekmények elkövetésére? Rablás, kábítószer-kereskedelem, csalás, lopás, rongálás és sikkasztás – ezek miatt keresik a zsaruk azt az öt nőt, akik az 50 legkeresettebb bűnöző között szerepelnek a körözési toplistán.
Azt hazudta, hogy egy veszprémi mellékúton maszkos rablók támadták meg, miközben saját áruját csencselte el egy olasz kamionos. Most előzetesbe tették Magyarországon.
Vádat emeltek hét ember ellen, aki fiktív számlázással több mint egymilliárd forint adót csalt el - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-t.
Sikkasztás miatt emelt vádat a Keszthelyi Járási Ügyészség egy nő ellen, aki banki alkalmazottként a munkaadója keszthelyi és zalaegerszegi fiókjának bankautomatáiból, azok feltöltése során összesen több mint hárommillió forintot tulajdonított el.
Jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt vádat emelt a Pécsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki több mint 32 millió forintot sikkasztott el egy pécsi valutaváltó alkalmazottjaként - tájékoztatta a Baranya megyei főügyész szerdán az MTI-t.
Felfüggesztett börtönnel megúszta az a faddi asszony, aki véletlenül kapott munkáltatójától 90 millió forintot, amit nem adott vissza. A Szekszárdi Törvényszék sikkasztásért ítélte el, 2 év börtönt kapott 3 évre felfüggesztve.
Hat és fél év börtönt kapott jogerősen az a pécsi ügyvéd, aki kétmilliárd forintot csalt el ügyfeleitől, akik között egy szerzetesrend is van.
Több száz millió forintos sikkasztással vádolják az egyik országos bank dél-dunántúli regionális privátbanki vezetőjét. A vád szerint G. Erik és titkárnője, B. Gabriella egy amerikai-magyar üzletember számlájáról lopott el 160 millió...