Bunkerben ünnepelt Erdélyi Mónika
Mindenki máshogy ünnepelte idén a húsvétot, mint azt megszokta. A sztároknak is furcsa volt, hogy az idei locsolkodás, vendégeskedés, bulizás elmaradt.
Mindenki máshogy ünnepelte idén a húsvétot, mint azt megszokta. A sztároknak is furcsa volt, hogy az idei locsolkodás, vendégeskedés, bulizás elmaradt.
A mondás szerint a szerelem hizlal. Így van ezzel Vajna Timi is, aki édes kettesben karanténozik Zolival.
Már csak az üvegszobrászokra vár Andy Vajna síremlékének megalkotója. Ám lehet, hogy a koronavírus a munka befejezésére is hatással lesz.
A csinos özvegyet és barátját az Andy Vajna iránt érzett közös gyász hozta közelebb egymáshoz, ami év elején forró szenvedélybe csapott át. Olyannyira, hogy a csinos özvegy már nem titkolja: szerelmes Zoliba.
A forró pillanatot a közösségi oldalán osztotta meg Vajna Tímea.
Özvegye úgy érzi, Andy Vajna lelke él tovább új párjában, Zoliban, ám látnoka elárulta a Borsnak: Tímea téved. De ettől még nagy boldogság vár rá választottja mellett.
Minden jel arra utal, hogy komoly a kapcsolat Vajna Timi és párja között. A milliárdos fiú bekerült az özvegy legbelsőbb körébe és már Arnold Schwarzeneggerrel is barátként viselkedik.
Új párja az elmúlt időszakban vigyázott rá, később szerelem szövődött kettejük között.
Andy Vajna emléke miatt vállalta a szereplést a TV2 nagyszabású show-jában özvegye, Tímea. A fiatal nő kifejezetten élvezte a produkciót, s a Borsnak azt is elárulta, hogy kiért dobbant meg a szíve.