Túl vagyunk a karácsonyon és lassan itt az év utolsó napja, amikor a legádázabb fogadalomtagadók is mérlegre teszik a mögöttük álló év történéseit, és ha csak magukban is, de fogadkoznak és ígérnek maguknak egy sokkal jobb, boldogabb és tudatosabban megélt következő 365 napot. Molnár Gusztávnak egy éve még nem állt túl jól a szénája. Mondjuk úgy, bőven akadt mit megfogadnia, miközben a pszichiátria ablakrácsába kapaszkodva bámult ki a „szabad világba”, ahová mindennél jobban vágyott, hiszen ott várt rá a jobbik fele, Dorina. A nő, aki addigra nem egy, nem kettő esélyt adott már neki és maguknak arra, hogy ha nem is tökéletes, de legalább boldog, valahová tartó életet élhessenek együtt. Molnár Gusztáv 2024 szilveszterének éjjelén hitével szembemenve elmormolt pár erőtlen fogadalmat, most pedig hátranézve elmondhatja, minden esküje valóra vált, sőt, valójában alaposan túl is teljesítette az önmagának tett ígéreteit.

Molnár Gusztáv most a Bors kérésére visszatekintett az igencsak mozgalmasra, mi több eredményesre sikeredett óévre. Volt ebben minden, hiszen a színész beköltözött álmai otthonába, melynek legszebb erénye, hogy közösen élhet benne szerelmével, aki idén szeptembertől már a felesége, sőt, születendő kislányának édesanyja. És hogy a színész hogyan tekint vissza az elmúlt néhány napra? Nos, egyfajta főpróbaként, csakhogy a kaptafánál maradjunk. „Azzal kezdeném a hevenyészett évértékelőmet, hogy világ életemben rühelltem az újévi fogadalmakat. Hogy miért?”
Mert évről évre pusztába kiáltott szavak maradtak és leginkább magamnak sem hittem el, hogy sikerülhet valódi változásokat eszközölnöm az életemben.
„És, hogy mi van most? Pusztán annyi, hogy az egy évvel ezelőtt kimondott fogadalmaim kézzelfogható valósággá váltak. El is fáradtam rendesen, szóval idén szilveszterkor már jóval óvatosabban fogadkozom” – kezdte nevetve Guszti, majd így folytatta: „Persze volt miben elfáradnom, hiszen nem is akármilyen nagytakarítást rendeztem az életemben. Lett egy civil munkám, amelyben hitem szerint sikerült helytállnom. Év elején megkértem Dorina kezét, aki szeptemberben a feleségem lett. Az esküvő előtt nem sokkal pedig megtudtuk, hogy megfogant a kislányunk. Nem mellesleg az új életem szerves részévé vált a sport és megnyertem a Sztárbokszot, ami amolyan koronaékszere lett a teljes életmódváltásomnak” – mesélte Molnár Gusztáv, majd kitért a békében, csendben töltött karácsonyra is.
„Tavaly karácsonykor Dorina egy szelet süteménnyel látogatott meg engem a kórházban, idén pedig a közös otthonunkban, az általam főzött menüsor után ettük a karácsonyi édességek egész sorát. Akkora kontraszt ez, amit belülről nézve is csak nagyon nehéz értelmezni.”
Igazi „felnőtt karácsonyom, karácsonyunk” volt. Fát állítottunk, díszeket vettünk és tulajdonképpen megtartottuk a főpróbát, hiszen jövő ilyenkor már mint anya és apa készülünk az ünnepekre.
„Úgy is mondhatnám, hogy most teremtettük meg a családi hagyományainkat. Most pedig a szilveszterre készülünk. Egy nyugis, wellness szállodában búcsúzunk majd 2025-től és köszöntjük 2026-ot” – árulta el a színész, aki kitért arra a különleges vendégre is, aki meglátogatta őket az ünnepek alatt. „Srác koromban amolyan himnuszként szólt a csallóközaranyosi Cuki büfében a Mikor a vodka a fejembe száll című örökbecsű nóta. Tulajdonképpen pontosan azt tettük, amit a szöveg diktált. Piáltunk… Eltelt azóta bő harminc év, és Koczka Géza, vagyis MC Hawer beugrott hozzánk egy kis karácsonyi, szigorúan absztinens köszöntésre. Hogy került oda? Nos, tulajdonképpen ő is megkedvelte a nejemet a közös munka során, ahogy én is. Ők barátságot, mi pedig házasságot kötöttünk” – nevetett ismét Molnár Gusztáv, aki most feleségével január első hetének végéig a pihenésnek szenteli minden idejét, hogy újult erővel vágjanak bele közös életük következő fejezetébe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.