Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsKiara Lord ma már az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó hazai influenszer, aki felnőttfilmesként vált ismerté, de az igazi áttörést A Nagy Ő műsora hozta el számára, ahol bemutatta karakán, szókimondó énjét. Éppen ezért is nehéz elképzelni róla, hogy volt idő, amikor komoly önbizalomhiánnyal küzdött, pedig saját bevallása szerint gyermekkorában rendszeresen csúfolták, ami mély nyomot hagyott benne.

Az Ázsia expressz sztárja egy őszinte Instagram kérdezz-felelek során mesélt arról, hogy milyen bántás érte kisebb korában, amikoris egy követője megkérdezte, csúfolták-e valaha valamivel:
Igen, az elálló füleim miatt Mickey egérnek csúfoltak, amiért elhatároztam, hogy amint betöltöm a 18-at, azonnal megműttetem. Végül mégsem tettem, mert megszerettem és ma már szexepilként tekintek a füleimre
Kiara azonban egy cseppet sem szégyelli a szépészeti és plasztikai beavatkozásait, sőt, Hajdú Péter műsorában nyíltan beszélt arról, hogy bár már kétszer esett át orrműtéten, továbbra sem elégedett. Így nyilatkozott:

Az orrom valóban többször meg volt műtve, és még most sem vagyok vele elégedett. Még mindig nem jó, csak az a baj, hogy rosszul hegesedik. Éppen ezért akarok még műtétet, hogy akkor szedjenek ki maximálisan annyi szövetet, amennyit lehet. Szóval, ha úgy alakul, akkor megműttetem
– árulta el a felnőttfilmes. Ez pedig még nem minden. Kiara Lord az elmúlt hónapokban többször is megmutatta, hogy nem fél akár tabutémákat is érinteni. Saját kurzusokat indított, ahol a szexualitásról és az önelfogadásról beszél, emellett rendszeresen megosztja véleményét olyan kérdésekről is, amelyek könnyen megosztják a közvéleményt. Arra a kérdésre, hogy mit gondol a nyitott ablak mellett zajló intim együttlétekről, meglepően őszinte választ adott. „Én erről azt gondolom, hogy baromi kellemetlen, kényelmetlen, és én utálom ezt hallani. Ez nagyjából ugyanaz a kategória, mint amikor a szüleidről nem akarod tudni, hogy nemi életet élnek. Szerintem ezt nem illik, és igenis tekintettel kell lenni a többiekre, és addig becsukni az ablakot, amíg ez történik” – jelentette ki Kiara Lord.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.