Egy éjszaka a sürgősségin bárkinek megmutatja, hogy milyen is a való élet. Az egyenfrizurás márkasznob fiúcskák és a szoláriumszökevény nagyasszonyok mind megtanulhatnák itt, hogy miről is szól az élet.
Itt a méregdrága parfüm gőzén átüt a vér szaga. Lehet öreg vagy fiatal, hajléktalan vagy milliomos, idekerülve ugyanaz lesz belőle, mint bárki másból: ember. De kik azok, akik a sürgősségin dolgoznak? Ha azt vesszük, hogy 24 órán át hajtanak, akkor robotok. Ha azt vesszük, hogy minden idekerülő, fura figura gondját-baját meghallgatják, akkor angyalok. Ha azt vesszük, hogy a 24. órában a CT monoton zümmögését hallgatva elszunyókálnak pár percre vizsgálat közben, akkor emberek.
Olyanok, mint bárki. Tudták, hogyha egy zavart beteg nekiesik az egyik kórházi dolgozónak, akkor a mai jogszabályok szerint ők hozzá sem érhetnek, csak a biztonsági szolgálat tagjai? Pedig így van. De ők mégis ezt a szakmát választották és csinálják. Mert emberek. Vagy inkább angyalok.
