Egy család több tagját is poligráffal vizsgált meg a rendőrség – tudta meg a Bors. Úgy hírlik: konkrétan a Lehel úti robbantásról kérdezgették az apát, az anyát és két fiukat.
Két és fél hónappal a január 13-i detonáció után három hete újra megnyitott a CIB Bank Lehel úti fiókja. Néhány javítani való még maradt a homlokzaton, de az ügyfelek ismét intézhetik bent a pénzügyeiket. Mint arról a Bors beszámolt: egy ismeretlen motoros pokolgépet robbantott a bank előterében, előtte figyelmeztetett egy helyszínen tartózkodó férfit, hogy tűnjön el onnan. Ezt az illetőt azóta tanúvédelem alá helyezték.
A fantomról nem sokat tudni, feltehetően férfi és egy Kawasaki endurót használt. Meg nem erősített hírek szerint ipari TNT-vel robbantott, az akciót pedig egy fejkamerával rögzítette. A rendőrség tízmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki. Ismeretes: nem sokkal a robbantás után fenyegető levelet kapott a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ), a magát Őrseregnek nevező szervezet további akciókat helyezett kilátásba. Sajtóhírek szerint a rendőrség elveti annak a lehetőségét, hogy a kivágott betűkből álló levél írójának köze lehet a bankrobbantáshoz. Éliás Ádám, a VÉSZ elnöke másképp látja ezt.
– Konkrétan tudok egy családról, akit a rendőrség hazugságvizsgálatnak vetett alá – közölte tegnap lapunkkal Éliás. – Ez a család a VÉSZ-hez tartozik, azért tudok a kihallgatásukról. A rendőrség egy férfit, a feleségét és két fiukat hallgatta ki, és nem csak a levélről, hanem a bankrobbantás részleteiről is kérdezgették őket, így szerintem a nyomozók korántsem veszik komolytalanul a levelet – tette hozzá Éliás.
Kovács Viktória, a rendőrség szóvivője lapunknak úgy nyilatkozott: a korábbi közleményeiknél többet egyelőre nem mondhatnak a nyomozásról. A bejelentések továbbra is érkeznek, tegnapig 599 megkereséssel fordultak a rendőrséghez.