Aktuális

Időjárás: esőt hozott Pisis Margit

Létrehozva: 2014.07.22.

Bár az időjósok elhatárolódnak a népi előrejelzésektől, úgy tűnik, a régi megfigyelések még ma is beigazolódhatnak.

Pisis Margit ugyan kevésbé ismert, mint Medárd, ám ha július 13-án, Margit napján esik, 40 napra képes beárnyékolni az eget és a nyári jókedvet. Márpedig idén ez történt, s a következő napokat nem is ússzuk meg szárazon. Igaz, Pártai Lucia szerint erről nem Margit, hanem egy Nyugat-Európa felől érkező ciklon tehet.

– Kedden és szerdán, illetve csütörtökön csökken a hőmérséklet, változékony lesz az idô. Heves zivatarok, kiadós záporok és csendes esők váltják egymást eltérő időpontokban, ám az ország egész területén – mondja az Eumet meteorológusa. Míg az időjárás változását a kukoricatermesztők, az idős és beteg emberek, valamint a kisgyerekes szülők nem bánják, addig a Balaton partjára napozni és fürdeni érkezők kevésbé értékelik, főleg ha viharjelzés van érvényben. Ugyanakkor jó hír, különösen azoknak, akik hét közben dolgoznak, de hétvégén szabadok, hogy visszatér a jó idő, harminc fok feletti hőmérséklettel.

Hétfő délig több mint kétszázszor riasztották a mentőket Budapesten, fiatalok és idősek is rosszul lettek a nagy melegben. Szombaton és vasárnap tíz-húsz százalékkal több volt a rosszulléttel összefüggő riasztások száma egy átlagos naphoz képest – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek