Rossz idegállapotban van a két fiatal, akiket egyikük édesanyjának megölésével gyanúsítanak. A Borsnak a 14 éves lány ügyvédje nyilatkozott.
A 14 éves Vivit és 16 esztendôs Lacit (nevüket megváltoztattuk) pénteken harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, amit javítóintézetben kell eltölteniük.
A Bors úgy tudja, hogy számukra a Debreceni Javítóintézetet jelölték ki. Vivi féltestvérei által felkért, meghatalmazott ügyvédje, dr. Őrlős Gábor lapunknak azt mondta, hogy egyelőre még nem szállították át őket a cívisvárosba, hiszen órákon át tartó kihallgatásaik folyamatosak. Ezek a szolnoki rendőrkapitányságon történnek, így egyelőre ott vannak.
– Csupán a kihallgatások idejére szállítjuk át őket, egyébként a számukra kijelölt javítóintézetben vannak, ott is alszanak, természetesen elkülönítve – pontosított a Borsnak a rendőrség. Őrlőstől az is megtudtuk, hogy Vivi nemcsak összeomlott, de eredeti vallomását is megváltoztatta.
– Kezdenek tisztázódni a részletek, de még sok a kérdőjel. Még nem lehet tudni, hogy ki milyen mértékben bűnös, pontosan mit követett el – fogalmazott az ügyvéd. – Felmerült egy harmadik személy is, ahogy különböző nyugtató, kedélyjavító gyógyszerek is szerepelnek a vallomásokban. Utóbbiak szerepe nem tisztázott, tehát nem lehet tudni, hogy az áldozat, vagy ügyfelem szedte-e őket – mondja. A Bors úgy tudja, ezeket a gyógyszereket a gyilkosság helyszínén, a házban találták meg a zsaruk.
– Az eljárás során pszichológus és elmeszakértő is megvizsgálja majd a fiatalokat, ezután lehet megállapítani, hogy beszámíthatóak-e – fogalmazott Őrlős. Utóbbi esetben akár a börtönt is megúszhatnák. Vivi és Laci a gyanú szerint január 25-én ölték meg előbbi édesanyját, saját otthonukban. Úgy tudjuk, egy harminccentis késsel 96 alkalommal szúrtak, utána pedig a halott közelében szeretkeztek.